Nem akartam a halálát, ott a helyszínen fel sem fogtam, hogy a sértettnek ilyen súlyos sérülése keletkezik. Túl nehéz volt a cipőm és súlyos, nagyot rúghattam
– ezt mondta a bíróságon az a férfi, aki 2023 augusztusában halálra vert és rugdosott egy 48 éves hajléktalan férfit Budapesten, a Klauzál téren. A férfi a tette után magához vette az áldozata ötezer forintját, majd a brutális bűncselekményt végignéző barátjával együtt elment borozni.
Az ügyben megvádolt két férfi véletlenül találkozott össze Klauzál téren, ahol más hajléktalanokkal együtt italozni, beszélgetni kezdtek. Pár órával később a park mellett találkoztak a szintén hajléktalan későbbi áldozattal is, aki a parkot szegélyező betonpadkán, a parkoló autók mögött ült részegen.
A bántalmazást először közelről, majd az autók mögül figyelemmel kísérte a támadó 47 éves társa, de az eszméletlen, segítségre szoruló sértettet magára hagyva ő is távozott. Éjfél körül járókelők találtak rá az áldozatra, aki addigra – az ittasságával is összefüggésben – légúti vérzései miatt megfulladt.
A mostani bírósági tárgyaláson levetítették a térfigyelő kamera által rögzített felvételeket. A felvételen jól látszik, hogy többen is simán elsétáltak, illetve elhajtottak kocsijukkal az áldozat mellett a bántalmazás közben. A Tények beszámolója szerint a terhelt azt mondta, hogy nem akart ölni, de túl nehéz volt a cipő és ez okozta a tragédiát.
Nem is szidalmaztam, és nem vettem el a sértettől pénz. Az sem igaz, hogy megütöttem az arcát, és attól nem eshetett el. Az viszont megfelel a valóságnak, hogy kétszer fejbe rúgtam
– mondta a halált okozó testi sértéssel vádolt férfi.
A főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az ukrán állampolgárságú férfire azzal, hogy utasítsák ki az országból, míg a társára felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. Az elkövető korábbi vallomását vallomásáról ide kattintva olvashatja el. .
The post „Nem akartam a halálát, de túl nehéz volt a cipőm” – védekezett a bíróságon a férfi, aki agyonvert egy hajléktalant a Klauzál téren first appeared on 24.hu.