Nemi erőszak miatt vádat emeltek Gérard Depardieu ellen

Charlotte Arnould színésznő ellen elkövetett nemi erőszak vádjával vádat emeltek Gérard Depardieu francia színész ellen – jelentette be kedden a párizsi ügyészség.

Arnould, aki 2018-ban emelt panaszt Depardieu ellen, az Instagramon közzétett üzenetében megkönnyebbülésének adott hangot.

A bejelentésre egyelőre sem Depardieu, sem jogi képviselője nem reagált. A színész 2023-ban, a Le Figaro című francia lapban közzétett levelében azt írta, soha nem bántalmazott egyetlen nőt sem, hozzátéve, hogy egy alkalommal egy nő önként látogatta meg, és ment a szobájába.

Saját, szabad akaratából. Most meg azt mondja, megerőszakoltam ott; pedig sosem volt köztünk kényszerítés, erőszak vagy tiltakozás

– szögezte le. Depardieu-t május közepén már 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért egy 2021-es forgatáson két nőt szexuálisan zaklatott. Az ítélet ellen a színész fellebbezett.

Az elmúlt hat évben folyamatosan érkeztek a feljelentések és vádak az egyik legjelentősebb francia filmszínész ellen, aki hazájában hangos temperamentumáról, szexista és a nőkkel szembeni lekezelő megjegyzéseiről is ismert, de a megindított húsz eljárás többségét vádemelés nélkül lezárták, mert elévültek.

The post Nemi erőszak miatt vádat emeltek Gérard Depardieu ellen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Jackl korábbi edzője a Shane Tusup-dilemmáról: A versenyeredmény és az edzésnapló nem hazudik

Galéria: megemlékezést tartottak Miskén a meggyilkolt kislányért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek