„Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle

Nemrég Sümegen turnézott Orbán Viktor, és nagyon optimista nyilatkozatokat tett. A miniszterelnök szerint januárban a Fidesz állt nyerésre az ajkai-tapolcai központú körzetben. Azt állította, van olyan felmérésük, amely szerint listán is vezetnek, de az egyéniben induló Navracsics Tibor közigazgatási miniszter még inkább elhúzott. Hogy állnak a számháborúban?

Nix ugribugri – erre emlékeztetném Orbán Viktort, aki a 2015-ös időközi választás előtt is végiglátogatta a körzet városait, hogy besegítsen az akkori fideszes jelöltnek. A környékbeliek emlékeznek, akkor is győzelmet ígért, azt üzente, hogy „nix ugribugri”, ám mégis fideszes vereség lett belőle. Ha már számháborúról beszélünk: Sümeg mindig is a legjobboldalibb része volt a kerületnek, előfordult, hogy az ottani 25 százalékos különbséggel fordította meg a választókerületi eredményt. Ha most csak 9 százalékos előnyt mértek Sümegen, az nem lesz elég nekik a győzelemhez.

A 2015-ös választás idején ön még messze volt a politikától. Orvosként dolgozott több évtizedet, mi volt az pont, amikor elhatározta, akár a hivatását is kockára teszi, hogy belépjen a politikába?

Nem tudnám egyetlen ponthoz kötni a döntést. Harminc éve dolgozom traumatológusként, ezalatt folyamatosan dolgoztam azon is, hogy az egészségügy jobban működjön. Először én is belülről próbáltam reformálni, tanácsokat adni, szakmai anyagokat gyártani, de ezek valahogy nem találtak meghallgató fülekre. Aztán a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) történt egy váltás, a korábbitól eltérő szemléletű csapat vette át az irányítást. Ekkor bekerültem a vezetésbe, és az országos felügyelőbizottság elnökeként dolgoztam 2019 és 2023 között, azóta pedig felügyelőbizottsági tagként. A kamarában már igyekeztünk elérni a javaslatokkal a miniszteri szinteket, de a szervezet javaslatait is lesöpörték az asztalról.

Mohos Márton / 24.hu

A MOK volt a fő terep a kormányzati politika működésével kapcsolatos személyes tapasztalatok megszerzéséhez?

Sorban jöttek a tapasztalatok. A kamara hiába tett le egy százoldalas anyagot az egészségügyről szóló új törvény előkészítése idején, figyelembe sem vették. Takács Péter államtitkár is többórás tárgyalás után jelentette be, hogy valójában már kész a törvényjavaslat, és talán egy módosító indítványban majd figyelembe veszik, amit mi írtunk. A régi ellenzéki pártokkal úgy voltam, hogy egyik mellé sem tettem volna oda a szavazatomat, de aztán megérkezett a Tisza, egy teljesen új erő. Amikor itt, Ajkán is megalakultak a Tisza Szigetek, az elsőbe szinte azonnal beléptem. Jelentkeztem, hogy szívesen részt vennék az egészségügyi program kidolgozásában. Az utóbbi években már annyira leromlott az egészségügy állapota, és a közélet is olyanná vált, hogy azt éreztem, most már muszáj valamit tenni.

Sokáig nagy titkolózás övezte a jelöltek kiválasztását.

Úgy tudom, nagyságrendileg ezer emberrel találkozott ennek kapcsán Magyar Péter. Személyes beszélgetések, interjúk zajlottak, és végül közülük került ki az a 315 ember, akik a jelöltállításban részt vettek a választókerületekben.

A kormányoldalon úgy gondolták, hogy az előválasztásból sértetten kerülnek majd ki, akik nem kapnak bizalmat. Voltak sértődések, vagy sikerült zökkenőmentesen lezárni a castingot?

Én úgy éreztem, hogy problémamentesen zárult az előválasztás, és azóta is együtt dolgozunk a jelöltségre aspiráló társakkal.

Visszatérve a MOK-ra, ott konfrontálódhatott élesben a kormányzattal? A kamara 2023-ban annyira kegyvesztett lett, hogy a kormány az orvosok kötelező tagságát is eltörölte.

Egyszerűen nem sikerült szakmai érvekkel meggyőzni a kabinet egészségügyi felelőseit. A kormány nem volt nyitott a szakmai párbeszédre.

Most milyen a viszony a kormány és a kamara között?

Nem javult. Nemrég tettük ki azt a közleményt, amelyben kénytelenek voltunk leírni, hogy a kormányzat már a törvényesség látszatára sem ad.

A törvény szerint a kormánynak kötelessége lenne véleményeztetni az egészségügyet érintő jogszabálytervezeteket. Január végén elküldtek egy tervezetet, de pár nap múlva – anélkül, hogy legalább azt megvárták volna, amíg reagálunk – meg is jelentették a közlönyben. A viszony mélyponton van.

A tapasztalatok szerint egyébként Pintér Sándor miniszterrel jobban szót lehet érteni, mint Takács Péterrel, az egészségügyért felelős államtitkárral.

Mohos Márton / 24.hu

Jó rendőr, rossz rendőr? A napokban a 24.hu írt arról, hogy Pintér Sándor januárban fogadta a MOK delegációját, ahol felvetődött, hogy a kamara korlátozott jogkörrel ugyan, de működtethetne egy etikai bizottságot. Ebből a MOK vezetése azt szűrte le, hogy sikerült egy fokkal javítani a viszonyon.

Ebben nem hiszek: kötelező tagság nélkül nem lehet etikai döntéseket hozni, hiszen a MOK csak azoknak az orvosoknak az adataival, ügyeivel foglalkozhat, akik tagjai a szervezetnek. Egyébként a Tisza programja azt mondja ki, hogy visszaállítjuk, sőt bővítjük a MOK jogköreit.

A jelöltlistát nézve az volt a benyomáson, mintha nagyon erős lenne az orvosok reprezentációja a Tiszában. Ezt meg tudja erősíteni?

Igen. Hosszú idő telt el azzal, hogy sikertelenül próbáltuk elmagyarázni a politikának, mit szeretnénk, pedig mi látjuk belülről az egészségügy működését. Láthatóan sokan éreztük úgy, hogy ki kell lépni az eddigi keretekből.

Ön szerint a kormány elutasító magatartása szorította bele az orvosokat egy ellenzéki szerepkörbe?

Hat–hét évvel ezelőtt még általános volt a bizakodás, hogy a kamarán keresztül lehet majd érdekérvényesíteni, de ez egyszerűen nem működött.

Már javában zajlik a kampány, de közben főorvosként dolgozik az ajkai kórházban. Hogyan tudja összeegyeztetni a kettőt?

Teljes állásban dolgozom a kórházban, és minden, ami a kampányhoz kapcsolódik, a szabadidőmben történik. A betegeim ellátása az első, a közéleti munkát pedig munka után és hétvégén végzem.

A kampányfőnököm is tudja, hogy munkanapokon délután háromig dolgozom, fél négy után tudjuk kezdeni a településjárásokat. A családom elfogadta, hogy nem látnak hónapokig. Azt is be kellett kalkulálni, hogyha egy rezidens mögött készenlétben kell állnom, akkor nem mehetünk messzire, mert 15–20 perc alatt be kell érni a kórházba. Ilyenkor úgy tervezünk, hogy itt vagyunk a környéken, és vissza tudok érni a kórházba. Ha pedig ügyeletben voltam, akkor másnap reggel hazamegyek, lezuhanyozom, aztán indulás a településekre.

Mohos Márton / 24.hu

Van, hogy reggel műti a betegeket, délután pedig egy rendezvényen magyarázza a Tisza programját?

Pontosan. De az a szerencse, hogy a beosztásomat meg tudtuk úgy oldani, hogy mindig csütörtökön ügyelek, és akkor péntek, szombat, vasárnap a kampányé.

A kórház vezetése nem emelt kifogást a tiszás szerepvállalása miatt?

A közvetlen főnököm abszolút tolerálja, és figyelembe veszi az esetleges kéréseket az ügyeleti beosztásnál. Ez el is készült, áprilisig megvan előre.

Az indulásnál beszéltem a kórház igazgatónőjével is, aki azt mondta, nincs szakmai kifogása a munkám ellen, és amíg ez így marad, és nincs zavar emiatt az osztály működésében, akkor nem emel kifogást ellene.

Gyakran posztol a Facebook-oldalán arról, hogy a kórház komoly személyzeti gondokkal küzd.

A sebészet, a nőgyógyászat, a traumatológia, valójában az összes osztály működése egy-egy orvoson múlik, ha ők kilépnek a rendszerből, megszűnik az osztály is. Amikor 30 éve idejöttem, Ajkán egy háromszárnyas kórház működött 500 ággyal. Az épület megmaradt, de ma már csak nagyjából 200-as ágyszámmal lehet számolni. A ’90-es években dupla ekkora gyerekosztályunk volt, működött egy gasztroenterológia, itt volt a megyei érsebészet, az operáló szemészeti osztály. Úgy néztünk ki, mint egy megyei kórház. Sok esetben későn érkeztek a támogatások, talán akkor még azt gondolták, hogy a továbbálló orvosokat lehet majd pótolni, de aztán nem jött az utánpótlás, felbomlottak a szakmai közösségek, és szépen lassan leépült a régi struktúra.

Érdekes egybeesés, hogy a körzet korábbi ellenzéki képviselője is ugyaninnen, az ajkai kórházból indult. Rig Lajos azzal ragadta meg a választók és az országos sajtó figyelmét, hogy az ágyszámleépítés ellen harcolt. A 2022-es választás előtt a 24.hu írt is arról, hogy a kórház sorsa döntő szerepet játszhat a szavazatok arányában.

Legutóbb a Covid-járvány után, 2021-ben szűnt meg osztály: a neurológia. Akkor egy időre a sürgősségi osztály is működésképtelenné vált. Írtam is róla, az ügy még a sajtóban is megjelent. Végül sikerült elérni, hogy visszaállítsák a működést. Most viszont a sebészeti osztály került hasonló helyzetbe. Nincs ügyeletes orvos, ügyeleti műtétet nem tudnak végezni, és jelenleg csak heti két napon tudnak operálni. Ez nem egyedi probléma. Ez rendszerszintű válság.

2015-ben, a már emlegetett időközi választáson Rig Lajos jobbikosként nyerni tudott, de később már sikertelenül próbálkozott újra. Ön szerint mit tudott elérni a szereplésével?

Emlékszem arra, kitartóan harcolt, hogy a szomszédban, Tapolcán se szűnjön meg a sürgősségi ellátás. Németországból szerzett hozzá kórházi ágyakat, és végül vissza is állították az osztály működését, amit aztán persze egy fideszes politikus nyithatott meg, ő vághatta át a szalagot. A választás után aztán szép csendben mégis megszüntették az ellátást.

Mohos Márton / 24.hu

A mostani kampányban is volt már szalagátvágás. Navracsics Tibor, az ellenfele adott át az elmúlt hetekben Rétvári Bence BM-államtitkár társaságában egy új CT-gépet.

Valóban hoztak egy új CT-t, ami jóval gyorsabb, mint a régi, és kevesebb sugárterheléssel működik. Ez itt a harmadik CT, az előző már valóban elöregedett, egy régebbi technológiai szintet képviselt, sokszor leállt – időszerű volt a csere. Ez teljesen egyértelmű.

A gond az, hogy ilyenkor mindig melléteszik a sikerpropagandát, hogy az új CT-vel egy csapásra az ország egyik legversenyképesebb kórháza lettünk. A gép jó, de közben az emberállomány maradt a régi, és ahogy mondtam, vannak osztályok, ahol a működés egyetlen emberen múlik.

Maradtak az alapvető eszközgondok is. A napokban elmaradt egy műtét, mert elromlott egy olyan műszer, amelynek a cseréjét már évek óta kérjük.

A CT-ügy volt, amiben Navracsics – név említése nélkül ugyan, de – önre célozva azt írta: vannak, akik nem tudnak örülni az ilyen beruházásoknak, és a saját munkahelyük ellen beszélnek.

Már hogyne tudnék örülni! És az sem igaz, hogy a saját munkahelyem ellen beszélek. Azt szeretném, ha a mindennapi működés mindig biztosítva legyen. Épp azért szólok, mert ez egyre nehezebb, még akkor is, ha most idehoztak egy új gépet. Nekem kell nap, mint nap a betegek elé állnom, én felelek a betegbiztonságért, és, ha ezzel gond van, akkor szólnom kell. Az etikai kódexben benne is van, hogyha látom, hogy gond van a betegbiztonsággal, akkor szólnom kell. Persze, először a kapukon belül, és, ha ott nem érünk el eredményt, akkor a nyilvánosság előtt.

A CT miatt is szóltak?

Persze. De szóltunk a sima röntgengép miatt is. Aztán abból is lett egy nagy szalagátvágás. Átadtak egy olyan gépet, amit pár éve behoztak a kórházba, és becsomagolva állt négy-öt évet. Ez egy röntgenátvilágító készülék. Amikor megvették, egy olyan helyiségbe rakták be, ami nem volt felújítva. Na, arra viszont éveken át nem volt forrás. Most is azért sikerült megoldani a problémát, mert egy veszprémi vállalkozás támogatásként elvégezte a felújítási munkákat. Ráadásul a szakemberek tudják, hogy az átvilágító nem ugyanaz, mint a röntgengép, de ezekről nagyvonalúan megfeledkeztek, amikor körbekürtölték, hogy új röntgengépet hoztak Ajkára.

A becsomagolva porosodó röntgengép kálváriájáról tavaly mi is írtunk. A gépet 70 millióért vették, de a beüzemelésére a kórház már nem kapott külön forrást.

Ilyenkor kell hosszú évekig beérni a régi eszközökkel. A gyártó cégek nem is tudják, milyen jó reklám lenne, ha bemutatnák, hogy az olyan helyeken, mint itt, még mindig használják a húsz éve készült gépeket. Még mindig lehet velük röntgenképet készíteni – igaz, a minőség messze nem olyan, mint amilyennek lennie kéne.

Azért is kérdeztem a CT átadása kapcsán kialakult üzenetváltásról, mert a kampány általános hangvételéhez képest ez is nagyon visszafogott stílusban, nevek említése nélkül zajlott. Navracsics már tavaly szeptemberben bejelentette, hogy etikai kódexet szeretne elfogadtatni a választókerületben induló jelöltekkel, hogy elkerüljék a személyeskedést, és a durva hangnemet. Ön is aláírta?

Nem láttam ezt a kódexet. Hallottam róla, de nem találkoztam vele. Számomra fontos, hogy a közéleti vita ne durvuljon el, rajtam nem múlik, hogy ez így is maradjon. Én nem a többi jelölt kampányával foglalkozom, a saját üzeneteimre koncentrálok. Beszélek arról, mi nem működik a térségben, és arról is, hogy milyen konkrét vállalásokat teszek, hogy emberséges és működő országot építsünk.

Mohos Márton / 24.hu

Navracsics Tiborral mindössze egyszer találkoztam, akkor is véletlenül. Monostorapátiban egy forraltborfőző versenyen futottunk össze, ahol kezet fogtunk, és sok sikert kívántunk egymásnak. A tapolcai Tisza Sziget is nevezett a versenyre – szerettük volna összekötni a kellemest a hasznossal, és találkozni a helyiekkel. Még egy kis tiszás aprósüteményt is adtunk neki. Azt ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár személyesen korrekt és etikus volt a találkozás, a digitális térben sajnos egészen más a hangnem: szervezetten, nagy számban jelennek meg lejárató vagy támadó kommentek a posztjaim alatt. Én szeretnék a továbbiakban is hinni abban, hogy a politikában lehet kulturáltan, egymás tiszteletben tartásával versenyezni.

A Facebook-oldala szerint már jó ideje járja a körzetet, falusi találkozókat tart, de nem faluházakba, előre leszervezett kulturális rendezvényekre várja a közönséget, hanem többnyire az utcára vagy a bolt elé áll ki, ahol körbeállják az érdeklődők. Működőképes ez a módszer?

A célom, hogy február végéig eljussak a választókerület mind a hatvan településére. Ezeken a találkozókon bemutatkozom, és láthatják az emberek, hogy nemcsak egy fotó vagy egy videó vagyok, hanem valódi ember. Beszélgetünk a körzet problémáiról, meghallgatom a helyiek tapasztalatait, és együtt gondolkodunk a megoldásokon. Ezek a beszélgetések mindig nagyon értékesek, függetlenül attól, hogy hányan jönnek el. Januárban, amikor elindultunk, néha mínusz 10 fok volt. Volt, aki kifejezett azért jött el, hogy megnézze, ilyen körülmények között is tartom-e a szavam. Márciustól pedig indul a második kör.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezekre a kis lélekszámú településekre nehezen jut el más információ a politikáról, mint a köztévében, a Kossuth Rádióban és a megyei lapokban közvetített kormánypropaganda. Ebben a választókerületben messze az országos átlag fölötti számban vannak az aprófalvak. Elégséges lesz az a néhány rövid találkozó ennek az ellensúlyozására?

Azt tapasztalom, hogy az emberek változást szeretnének, sokkal nyitottabbak az üzeneteinkre, mint a korábbi választási kampányokban. Van, ahol kevesebben jönnek, máshol meglepően sokan. Révfülöpön például harmincan gyűltünk össze. Elsőre nem tűnik nagy számnak, de amikor harminc ember ott áll a bolt mellett és beszélget, az bizony feltűnést kelt. És ami még fontosabb: párbeszéd, közös gondolkodás indul.

Magyar Péter is megcélozta az országjárásán a korábban csont fideszes falvakat. Elég az, ha egyszer-kétszer megjelenik ott egy tiszás?

A kisebb településeken is érezhető az ébredés.

Vannak még, akiket a hazug háborús riogatás a Fidesz mellett tart, ugyanakkor a falvak fiatalabb generációja – és a nyugdíjasok nagy része is – egyre inkább érzi, hogy ez a kormány nem a jövőt jelenti. A hangulat változik. És ez a beszélgetésekben is látszik.

Sümegről már beszéltünk, a többi városban milyen a Tisza támogatottsága?

A két nagyobb városban, Ajkán és Tapolcán már évtizedek óta nem sikerült önkormányzati választást nyernie a Fidesznek. Sümegen a fideszes városvezetés egy hajszálon múlt, hogy megtarthatta a mandátumát, de úgy látom – annak ellenére, hogy fideszes a polgármester –, komoly fejlesztési gondjaik vannak. Ott például jogos szívfájdalma a lakosságnak a 24 órás orvosi ügyelet megszüntetése.

Mohos Márton / 24.hu

A kormányoldal legerősebb bombája eddig a Magyar Péter személyét érintő kampány volt, amely azt lebegteti, hogy egy szexuális tartalmú videót hoznak nyilvánosságra a pártelnökről, aki elismerte, hogy drog lehetett a szobában, ahol a videó készült. Bár Magyar reagált a 2024-es történésekre, az ügyre várhatóan széles kampányt szervez a jobboldal. Tapasztalatai szerint a videósztori milyen visszhangot váltott a vidéki településeken?

Nem látom jelét annak, hogy ez elbizonytalanítaná az embereket. Úgy érzem, elegük van a személyeskedő támadásokból, és a többség elítéli, ha a magánéletet nem tartják tiszteletben. Én is azt mondom, amit mások: ha Magyar Péter magánéletében turkálhatnak, akkor mindenki más magánéletével is megtehetik.

A választói találkozókon nyilván elhangzanak kérések. Milyen programot adnának önnek a veszprémi 3-as körzet polgárai?

A találkozókon rendszeresen kérem a megjelentektől, hogy mondják el, ők mit várnának a képviselőjüktől, és mi az, amiket eddig ígértek, de soha nem valósítottak meg. Vannak észrevételek, amelyek egy nagyobb rendszerbe foglalhatók, mint például a vízközművek elavultsága vagy a csatornázás hiánya. Ugyanakkor szinte mindenhol az egészségügy áll az első helyen a problémák között. Nyáron, amikor a Balaton-part és a -felvidék lakossága megduplázódik, megtriplázódik, nincs a közelben orvosi ügyelet, csak Ajkán, ami nem szolgálja a betegbiztonságot. Sümeg körzetében hétvégén gyógyszertár sem működik. Az egészségügyön túl vállalásom a vasút, illetve a választókerületet meghatározó három főútvonal – a 77-es, a 84-es és a 8-as – fejlesztése a helyi lakosság érdekei szerint. Utóbbi út gyorsforgalmi fejlesztése évtizedek óta ígéret, tervek, engedélyek rendelkezésre állnak, kivitelezés még sincs.

A Tisza nemrég mutatta be a nyilvánosság előtt a választási programját. Az elején mondta, hogy jelentkezett az egészségügyi program kidolgozásra. Részt vett a kidolgozásban?

Amikor csatlakoztam, nem egy konkrét programtervet küldtem, hanem a szakmai életutamat és a tapasztalataimat. A Tisza egészségügyi kabinetje széleskörű szakmai munkát végzett, külön munkacsoportok alakultak – a többi között a fekvőbeteg-ellátás és a sürgősségi rendszer területén.

Akkora a szakemberbőség, hogy a MOK korábbi fb-elnökére már nem is volt szükség a programalkotáshoz?

Nagyon sok, különböző területekről érkező szakember jelentkezett a Tisza Pártnál – nem politikai, hanem kifejezetten szakmai motivációval. A cél az volt, hogy minél szélesebb tudásbázisra épüljön a program. A csapat összeállítása a vezetőség döntése alapján indult el, de ez nem egy zárt kör, ráadásul a munka folyamatos, és több területen – így a fekvőbeteg-ellátás kérdéseiben is – számítanak a tapasztalataimra. Az egészségügy megújítása csapatmunka. Itt nem a pozíció számít, hanem a szakmai hozzáadott érték.

Ön szerint az egészségügyi költségvetés évenkénti 500 milliárdos bővítése tartható ígéret lesz?

Igen, szükség is van rá, és a forrás is meglesz. A Tisza úgy ígéri meg a forrásigényes programpontokat, hogy annak költségvetési háttere is ki van számolva.

Mohos Márton / 24.hu

Nagy visszhangja volt a veszprémi kórházi és a családi politikai vitában állkapocscsonttörést szenvedett kutyapártos aktivista esetének. Takács Péter államtitkár szerint ebben az ügyben nincs semmi látnivaló vagy tanulság. Tényleg nincs?

Tanulság mindig van. Hegedűs Zsolt, a Tisza egészségügyi szakértője azt mondta, tanuló egészségügyet kell létrehoznunk. Ez azt jelenti, hogyha hiba történik, akkor ki kell vizsgálni rendesen, meg kell találni, hogy ki volt a felelős, és, ha ez megtörtént, akkor ebből a hibából tanulni kell, hogy kizárhassuk az újbóli előfordulását. Én nem ismerem a hátterét annak, hogy mi történt Veszprémben, de, ahogy Takács Péter reagált, az nem az a módszer, amit mi hirdetünk.

Kapcsolódó
Navracsics és a tiszás főorvos eddig kerülte a mocskos kampányt – bármi lehet még a tapolcai billegő körzetben

A városokban a fideszesek szerint is a Tisza vezet, de lehet, hogy a falvakban dől el a választás.

The post „Nix ugribugri” – Ajkai Tisza-jelölt: Orbán egyszer már beharangozta a győzelmet a körzetben, vereség lett belőle first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?

Vannak bitang kemény mélypontok egy párkapcsolatban – erős idézetek Grecsó Krisztián interjújából

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.79Ft
25 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 11:40 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.23Ft
25 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 11:40 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek