Másfél százan hallgatják az országjáró Magyar Pétert és a Tisza helyi képviselőjelöltjét, Nagy Ervint Iváncsa főterén – munkanap délben, kétezer-nyolcszáz fős településen nem rossz szám.

Az út túlfelén karba font kezű, hetvenes férfiak támasztják a kerítést, iváncsai fideszesek, a szónokot és a tapsolókat méregetik; kérdem őket, kikből áll a közönség. A fitymáló válasz:

Idegenek. Öt sincs köztük, aki iváncsai.

Aztán, míg a tizenhatodik évét taposó kétharmad áldásairól beszélgetünk, motoros nyugdíjas gurul mellénk, bőrjakóján „Born to be wild”, ő is iváncsai, viszont tiszás, nála is informálódom, vajon kik gyűltek össze a téren. Az ő válasza:

Helyiek. Öt sincs köztük, aki nem iváncsai.

Most legyünk okosak.

Csatateres riportsorozatunk aktuális állomása a Fejér megyei 4. választókerületben: Iváncsa.

Pár hete Dunaújvárosban kezdtünk, ahol a tavaly nyáron utolsókként elbocsátott kétezer-hétszáz munkás sorsát kutattuk; majd Magyarország egyetlen görög falujába autóztunk, és arra csodálkoztunk rá, mily balzsamosan összefér és összeérik a falu kommunista genezise a templomépítő istenességgel.

Nem véletlen, hogy Beloiannisz után Iváncsára kanyarodott utunk. Ugyanis Beloiannisz egy iváncsai kukoricaföldre épült még 1950-ben, és a görög községben most is hivatkozási pont Iváncsa: ki azzal kapcsolatban emlegette, hogy 1956-ban iváncsai forradalmárok egy csoportja Beloianniszban akart kommunistát ölni, ki meg azért, mert aggódik az Iváncsán a 2020-as évek elején felhúzott gigantikus akkumulátorgyár miatt.

Maga a beloianniszi polgármester azt mondta, félelmei nincsenek az ügyben, kérdései annál inkább. Idézem: „Ha igazán beindul a gyár, a környéken minden megváltozik… Szeretném tudni, mikor és ki mutatja be nekem, hogyan változik a forgalom. Milyen gazdasági hatással számoljunk? Hány beloianniszinak adhat munkát a gyár? Milyen környezetvédelmi kockázatokkal kell számolnunk? És ugyan jelenleg Iváncsa kapja a gyár iparűzési adóját, de tervezik-e ezt az összeget szétosztani azon nyolc-tíz település között, mely egy lehetséges üzemi baleset kárvallottja lehet? Mikor tartunk régiós tanácskozást a témában?”

Gondoltam, ezzel a kérdéscsokorral kezdem a napot Iváncsán, ám noha telefonáltam párszor a községházára, nem fértem a fideszes polgármesterhez, Molnár Tiborhoz, s még a héttagú testület másik négy kormánypárti képviselőjéhez sem. Pedig 2020-ban, amikor Molnár függetlenként, Fidesz-támogatással indult az országgyűlési mandátumért az időközi választáson, még készségesen nyilatkozott lapunknak.

A két fős ellenzéki kisebbség hangadójával, Baki Endre nagygazdával viszont összefutok a tiszás rendezvényen, s ő szán rám időt.

A polgármester és a titoktartási nyilatkozat

„Iváncsa – meséli – közép-Magyarország tán legélhetőbb települése volt.

Csöndes, tiszta, nyugodt, aki dolgozni akart, tudott, akár Százhalombattán, Ercsiben, Dunaújvárosban vagy Budapesten, akár helyben.

Például Baki úr húsz embernek megélhetést adó mezőgazdasági és logisztikai cégcsoportjánál, mely szomszédos a dél-koreai SK Innovation akkugyár öt-hat éve 700 milliárd forintból, 170 milliárd forint állami támogatással felhúzott épületmonstrumával.

Az akkugyári terület jelentős része Baki Endre családjáé volt. „Még 2006-ban megkereste édesapámat az akkori polgármester, hogy a községnek szüksége van ipari parkra, logisztikai beruházásra, amihez keresve se találni jobb helyet az autópálya melletti száznyolc hektáros, harmincöt aranykorona értékű szántónál, aminek közel kétharmada az én nevemen volt. Na most, aki a földet műveli, eladni nem szereti, pláne nem a harmincöt aranykoronásat, de addig győzködött, hogy ne legyünk gátja a fejlődésnek, hogy beadtuk a derekunkat. De csak azt követően, hogy az akkori polgármester, aki amúgy a mostani édesapja, személyes garanciát vállal arra, hogy a helybéli lakosoknak lesz és lehet beleszólásuk az ipari parkba települő cégek véleményezésére, akár vétójára. Úgy volt, hogy egy spanyol befektető hoz létre európai elosztóbázist, itt, az ország közepén. Csakhogy 2008-ban beütött a pénzügyi világválság, a spanyol nem jött, és bő egy évtizeden át nem történt semmi.

Mígnem 2019-ben megjelent a placcon néhány autó, köztük az önkormányzat kisbusza, öltönyös emberek szálltak ki, zömük ázsiai, a vak is láthatta, hogy befektetők terepszemléznek. A következő testületi ülésen feltettem a kérdést a polgármesternek, hogy: Ez meg mi volt, Tibor? A képviselőtestületet miért nem tájékoztattad? Hümmögött.

Titoktartásit írattak alá vele, nem beszélhetett. Aztán 2020-ban beütött a Covid, és noha online fél perc alatt összehozható bármilyen tanácskozás, kormányunk a kétharmados parlamenti többség birtokában úgy döntött, nem lesznek testületi ülések, helyette a polgármesterek egyszemélyben bármiről dönthetnek. És a mi polgármesterünk döntött is. Váratlanul beindult az akkugyár építése. Eleinte azt se tudtuk, mi történik. Ezerszám robogtak keresztül a falun kamionok és teherautók, a következő két-három évben meg lehetett bolondulni a zajtól és a portól. Mindez úgy, hogy még csak egy falugyűlést se hívott össze a polgármester, csak vonogatta a vállát, hogy neki ehhez semmi köze, a terület a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-é, és a kormány tulajdonosként saját hatáskörben adott engedélyt az építkezésre.

Ezzel együtt megakadályozhattuk volna az egészet, hiszen az önkormányzat birtokában volt a mezőgazdasági út, ami nélkül nincs építkezés, csakhogy a mi jó polgármesterünk a megkérdezésünk nélkül eladta azt az államnak.

Pedig a képviselőtestület még a járvány előtt határozatot hozott, az út kizárólag akkor értékesíthető, ha előtte részletes tájékoztatást kapunk arról, ki és mit kíván építeni az ipari parkban, és mi arra áldásunkat adjuk. Amikor kérdőre vontuk a polgármestert, elhárította a felelősséget, a gazdasági vezető pedig megjegyezte, hogy azért a település költségvetése elég beszédes lett.”

A Fidesz „hálája”

És valóban: a korábbi hatszázmillióról évi kétmilliárd forintra ugrott Iváncsa éves büdzséje.

Valami persze csurran-cseppen, felújítva a faluház, az orvosi rendelő, és még a térkövet is letérköveztük. Cserébe megszűnt a békés életünk, virágzó községből ipari település lettünk. Ígértek nyolc méter magas zajvédőfalat fasorral, helyette kaptunk egy hatalmas földgátat zaj ellen, markolókkal pakolják ide-oda, de arra se lenne szükség, ha nem lenne zaj. Mondjuk a Fidesz meghálálta a polgármester szolgálatait, ő lett a párt országgyűlési képviselőjének kampányfőnöke.

Olvasom a helyi sajtóban, a polgármester viszonylag hamar falugyűlést hívott össze.

– Akkor már zajlott az építkezés! Eljött a megyei közgyűlési elnöktől az országgyűlési képviselőn át a koreai vezérkarig mindenki, közösen nyomták a propagandát. Felszólaltam, az nem oké, hogy becsörtetnek a nappalinkba, bontanak egy sört, felteszik a lábukat az asztalra, aztán eszükbe jut, hogy bemutatkoznának. Fordítva kéne. Igaz, akkor be se eresztjük őket. Azon a falugyűlésen tudtunk meg olyan apróságokat, hogy annyi vizet használ majd a gyár, amivel Kecskemétet el lehetne látni. Érdemben egyetlen kérdésünkre sem válaszoltak. Azt sem tudták, ki vágja le a három hónapos parlagfüvet. De azért a két érintett megyei, kormánypárti lap internetes oldalára már a fórum alatt kikerült a cikk, miszerint Iváncsán a lakosok megnyugtató választ kaptak minden felvetődött problémára, és egytől egyig elégedetten, boldogan tértek haza otthonaikba. Miközben tartott a gyűlés, és egyetlen érdemi válaszra sem voltak képesek az illetékesek! Az a helyzet, hogy a polgármesterünk szabadította ránk az akkugyárat. Amit eredetileg Dunaújvárosba szánt a kormány, de miután ott elbukták az önkormányzati választást, kerestek a közelben egy olyan települést, ahol cinkosukká tehették a polgármestert.

Olyan nagyon nem lehetnek elégedetlenek a helyiek Molnár Tiborral, hiszen a 2022-es országgyűlési választáson Iváncsán közel 57 százalékot szerzett a Fidesz, a 2024-es EP-választáson a kormánypárt 49:28 arányban verte a Tiszát, a polgármester-választást pedig nyolcvan százalékos győzelemmel húzta be Molnár.

– Az apja elismert tanácselnöke, aztán polgármestere volt a falunak egészen 2010-ig. Az ő farvizén csúszott be egy időközin, azóta nem akadt valamirevaló kihívója. Folyamatosan hülyíti a népet, az emberei járják a falut, utcán, idősek klubjában, mindenütt megy a suttogó propaganda.

Miről?

– Hogy megfogtuk Isten lábát, itt a Kánaán, lám, ötszörösükre drágultak az ingatlanjaink. Tényleg aranyláz tombol, de csak azon keveseknek, akik annyiért vettek házat, ötöt, tízet, amennyiből most telket se kapsz, aztán kiadták a vendégmunkásoknak. A falugyűlésen arról volt szó, hogy tizenöt kilométer sugarú körből hordják majd a dolgozókat a gyárba, és az milyen jó lesz az iváncsaiaknak. Aztán a koreaiak idetelepítették albérletbe az ázsiai gazdasági migránsaikat, s lám, valóban tizenöt kilométeren belülről vitték a melósokat, csak nem magyarokat.

Százasával menekülő vendégmunkások

Állítólag magyarokat is kerestek, de nem nagyon találtak.

– Ez speciel igaz. A gyár indulása idején nem tudtál úgy beülni egy pizzériába, hogy ne találkozz bent egy-két munkaerőtoborzóval. Nekem is az összes emberemet megkörnyékezték, de persze egy se ment azért a pénzért kétes körülmények közé dolgozni. Mondjuk az is vet fel kérdéseket, hogy az állam miért hagyja, hogy a koreaiak magyar munkadók nyakára lépjenek. Ráadásul úgy, hogy nekik mindent szabad, nekünk meg semmit.

Saját szememmel láttam, hogy egy munkaügyi razzia során ázsiaiak ugráltak ki a kerítésen, szaladgáltak a határban, de nem ám ketten-hárman, hanem százasával, mögöttük az ellenőrök meg a rendőrök. Az ablakból néztem, és szakadtam a röhögéstől, hogy ilyen a világon nincs.

Ha magyar munkaadó csinál ilyet, mindenét elveszik, a koreai viszont rendre megússza. Úgy jöttek ide, hogy a pénzükért mindent megkapnak. És bizony meg is kaptak. Sokak zsebét kitömték. Cserébe rájuk nem vonatkoznak a törvények, a környezetvédelmi és a munkavédelmi rendelkezések különösen nem. Az építkezés alatt számtalan baleset történt, hazajárt hozzájuk a mentőhelikopter és a mentőautó. Rengeteg sérültről, rokkantról és négy halottról tudni, az egyik lezuhant, a másikat targonca gázolta el, a harmadikat a munkagépe zúzta halálra, a negyedik a forróságtól lett rosszul, és nem tudták megmenteni.

A koreai vezetők számára Magyarország gyarmat. Az elején beült hozzám a nagyfőnökük, hozott tortát, aztán rátért a lényegre, miszerint ő az én cégem központi épületében fog irodát bérelni. Mondtam, téved. Mondta, neki dollárja van. Mondtam, nem érdekel. De hát a jó szomszédi viszony!

Oké, ha jó szomszédi viszony, akkor, míg fel nem épül a saját infrastruktúrád, hozathatsz lakókonténereket a kerítésem túloldalára, ingyen adok áramot, netet, mindent, de a telephelyemre be nem teszed a lábadat. Azt hiszed, kerülgetlek, amikor tárgyalásaim vannak, és meghunyászkodom, ha átszólsz, hogy vendéged érkezett, legyünk halkabban? Mit képzelsz?! Magyarországon se minden eladó. Kérte, mondjak összeget. Nincs összeg, barátom! Hang nélkül néztük egymást pár percig, végül jeleztem, ha nincs több kérdés, dolgoznék.

Mi lett a tortával?

– Az itt maradt. Megették a lányok az irodán. Ízlett nekik.

Most nem látni mozgást a gyár területén.

– Mert nincs is mozgás.

A termelés 2023-ban indult, közel háromezer főt vettek fel, de már 2024 májusában a hetven százalékukat utcára tették, pontosabban hazarepítették, ugyanis a vendégmunkásoktól vált meg a cég. Jól tudom?

– Mára már a magyarokat is elzavarták, pedig számos ismerősöm tuti állást hagyott ott a koreaiak kedvéért. Az utóbbi két évben a maximális kapacitás töredékén működtek,

azóta meg, hogy februárban kirobban a gödi balhé, néma csend, konkrétan lekapcsolták a gyárat, már az a néhány kémény se füstöl, ami addig életjelet adott.

Örül neki?

– Inkább csak reménykedem, hogy ez az alapból korszerűtlen, lítiumos technológia földbe áll, a koreaiak szedik a sátorfájukat, és mivel ott az a rengeteg épület, benne az összes infrastruktúra, olyan ipar települ ide, ami nem keseríti a helyiek életét. Ha meg mégis marad az akkumulátor, akkor szigorú környezetvédelmi törvényeket kell alkotni, és azokat betartatni. Csak annyira, mint nyugaton, vagy akár Dél-Koreában. Ehelyett a magyar állam még mindig nem győz kedvezni nekik. Most épp vasutat fektetnek a gyárig, de úgy ám, hogy a sínek közvetlenül a temetőnk mellett futnak.

Kérdeztem testületin, miért nem egyenesen a ravatalozón vezetik keresztül a töltést. Hátha annak még jobban örülne a koreai.

Amikor 2021 áprilisában temettük apámat, nem hallottam a szertartást, mert szó szerint félpercenként húztak el a kamionok a temetőkapu előtt. Hamarosan vonat zakatol majd a sír előtt.

Mamutfog és forradalmi szájalás

Ha már a beloianniszi polgármester akkugyáras kérdéseit nem tehetem föl iváncsai kollégájának, az iváncsai kukoricaföldön felhúzott görög falu genezisének, pontosabban annak iváncsai interpretációjának, meg persze az ötvenhatos majdnem attaknak azért igyekszem utánajárni. Köszönet a hivatalnak, hogy összeismertettek Bircsák Lajosné Fürész Évával, nyugalmazott tanító- és tanárnővel, a helytörténeti gyűjtemény gazdájával, gondozójával vagy inkább: lelkével.

Ki Iváncsára keveredik, szánjon egy órát erre a falumúzeumra, meg persze Éva néni tárlatvezetésére.

Látható itt a Dunából mederkotrás során előkerült jégkorszaki, tízezeréves mamutfog, kettő is; amihez képest friss darab a százéves tűzoltó szerkocsi, meg a régi templomtorony bádogcsúcsa a „buzogánnyal”, vagyis a betlehemi csillag szimbólumával, valamint az 1949-es dátumozású allegorikus családi szoborcsoport, melynek posztamensén az olvasható, hogy: „A nagy Sztálinnak – a hálás magyar nép.”

Bent ezernyi beszédes tárgy. Egyenruhák katonáktól és iskolásoktól, kocsmai felírótábla, zsemlemorzsagép, mángorló, tüskés vasnyakörv borjúnak, működő borstörő a látogatóknak, szekrénnyi szőttes, négy évtized összes iváncsai osztálynaplója. És rengeteg fotó, kedvencünkön Éva néni kislányként, jobbján édesapja, aki az iváncsai általános iskola igazgatójaként az 1960-as évektől mentette a nép életmódváltásával (kredenctől a modulkonyháig, sifonértól a szocialista koloniálig) kidobásra ítélt tárgyakat, s még a temetői műkőáradat által elsodort, eltüzelésre ítélt fa fejfákat is.

Meghallgatjuk a református kisnemesek szerepét a falu fejlődésében, s azt is, a református Iváncsa hogyan fogadta be a katolikusokat (a hálószobák falán hol katonaportrék, hol szentképek); megtudjuk, hogy a megdalolt fehérvári huszárok valójában iváncsaiak voltak, majd kalapot lengetünk az előtt, hogy Éva néni, édesapja munkáját folytatva, éveken át levéltárazva két kötetben dolgozta fel a község háborús hősi halottainak élettörténetét.

És akkor Beloiannisz.

A szomszéddal kapcsolatban Éva néni első gondolata az, hogy „míg Iváncsán csak 1980-ban épült óvoda, bölcsőde még később, addig Beloiannisz már az 1950-es indulásakor megkapott mindent”, amit érthetően sérelmeztek a szükséget szenvedő iváncsaiak.

„Amúgy a két falu lakosainak hosszú időn át szinte semmi közük nem volt egymáshoz. Más volt a görögök életritmusa, mint a miénk, zárt közösséget alkottak, senkit nem eresztettek be maguk közé, nem keresték a magyarok társaságát. Sokuk Pálhalmán, a börtönben kapott munkát, reggelente láttuk, ahogy egyenruhásan, szürke sapkában várnak a vonatra. Nem akartak integrálódni, nem jöttek létre vegyes barátságok, szerelmek.

Arra különösen ügyeltek, hogy egymás között házasodjanak, az első lányt, aki magyar fiúval állt össze valamikor az ötvenes évek végén, kis híján agyoncsapták.

Idővel persze oldódott ez, pláne, amikor a nyolcvanas évek elején sokan visszaköltözhettek Görögországba, és a lakásaikat megkapták az akkoriban felszámolt pusztán élő magyarok. Tanítottam jónéhány vegyes házasságból született gyereket, de addigra igazából már csak a nevük volt más a magyar társaikhoz képest.”

S vajon mi igaz abból, hogy 1956-ban a körorvos akasztott meg Beloiannisz ellen induló iváncsai forradalmárokat?

Csupán annyi, hogy az akkori körzeti orvos, Kálló Mihály valóban hatalmas tekintélyű ember volt, ő látta el az egész környéket. De az csupán mendemonda, hogy bárki bántani akarta volna a beloiannisziakat. Iváncsán a forradalom alatt egyetlen fegyver sem került elő, de még csak pofon sem csattant. A legenda, melyet én is hallottam, annyi valóságalappal bír, hogy akadhatott valaki azokban a napokban, akinek nagy volt a szája, de tettig nem jutott el.

Sporttársi szolidaritás

Pár nappal az iváncsai túra után beültem a Dunaújváros–Iváncsa NB III-as labdarúgó mérkőzésre (munka és igényes szórakozás egyben), ahol ismeretlenül összefutottam a Mészáros Lajos fideszes országgyűlési képviselő oldalán megjelenő Molnár Tibor iváncsai polgármesterrel, és csalódásomnak adtam hangot az elmaradt interjúnk miatt.

S lám, mire is jó a sporttársi szolidaritás? Esetünkben arra, hogy Molnár Tibor mégiscsak ráállt a beszélgetésre.

Megérte Iváncsának az akkumulátorgyár?

– Azt még nem tudni. Korai mérleget vonni. Mindenesetre községünk kasszája soha ilyen jól nem állt. Az iparűzésiadó-bevételünk korábban évi százmillió forint körül alakult, most ennek sokszorosa. Amikor 2017-ben egy időközi választáson polgármester lettem, húszmilliós mínusszal zártuk az évet, a következő esztendő kijött nullára, a későbbiek pluszra. Amíg léteztek a különleges gazdasági övezetek, azokból a vármegyei önkormányzathoz érkezett be az iparűzési adó. Akkoriban Iváncsa és a másik érintett település, Rácalmás megállapodott a megyével, hogy a vonatkozó adóbevétel minimum hatvan százalékát támogatás formájában visszakapjuk. Tavaly megszűnt a különleges gazdasági övezet minősítés, azóta az ipari park teljes iparűzési adója, az ott tevékenykedő cégek éves nettó árbevételének másfél százaléka Iváncsa önkormányzatáé. Ennek és a gondos gazdálkodásnak köszönhető stabilak vagyunk.

Mi lesz, ha bedől a magyarországi akkumulátorgyártás?

– Kétségtelen, hogy a jelenlegi piaci mozgások nem kedveznek az elektromos autógyártásnak. Ha megint kevesebből kell gazdálkodnunk, megoldjuk. A megvalósult fejlesztéseket már senki nem veheti el a községtől.

Mire fordították az akkugyár révén idekerült pénzt?

– Hamarosan elkerülőutat kapunk, hogy az ipari park forgalma ne haladjon át a falun. Plusz indul a településen belüli infrastruktúrafejlesztés, több milliárdból újítjuk fel a főútvonalat, a kerékpárutat és számos járdát. Az utóbbi években megújult az önkormányzat épülete, a faluház, megújultak az orvosi rendelőink, bölcsődét építettünk. Korszerű közvilágítást építettünk ki. Felújítottuk a parkjainkat és felújítottuk mindkét temetőnket, noha egyik sem önkormányzati fenntartású. A zöldítés keretében a napokban kétszáz fát ültetünk a főútvonal mentén, és további komoly fásítási programot tervezünk. Hirtelen ennyi jut eszembe.

És ami pénzen nem vehető meg? Abban mit nyertek és mit veszítettek?

– Ennek eldöntésére kell még az idő. Rengeteg kritikát kapott az építkezés, magam is többször fejeztem ki nemtetszésemet a zaj, a por, a vendégmunkások viselkedése miatt. Aztán ezek a problémák az építkezés befejeztével úgy-ahogy megszűntek. Utoljára tavaly nyáron tettem feljelentést a környezetvédelmi hatóságnál amiatt, hogy bizonyos időszakokban hangos a gyár.

A levegőt, a talajt, a vizet nem félti az akkugyártól?

– Jelenleg nem látunk olyan problémát, amitől félnünk kellene, de felelőtlenség lenne nem figyelni folyamatosan. Figyel az önkormányzat, és figyel a környezetvédelmi hatóság.

Temetés alatt pihen a markoló

Most épp vasút épül a gyárhoz, a nyomvonal közvetlenül a temetőkerítés mellett húzódik. Mit szól hozzá?

– Ezzel kapcsolatban is vitázom a kivitelezővel. De mivel nem az önkormányzat a megrendelő, csupán szóvá tehetem a problémát. Annyit tudtam elérni, hogy a katolikus egyház jelzi nekem a temetések időpontját, amit továbbítok a kivitelezőnek, a szertartás előtt egy órával leállnak, és csak a szertartás után egy órával folytatják a munkavégzést.

Továbbá ragaszkodom ahhoz, hogy a temető és a vasút közé valamilyen takarás kerüljön.

Miért nem ötven-száz méterrel odább halad a vasút?

– Mert nem oda tervezték.

A nyomvonalba nem volt beleszólása az önkormányzatnak?

– Ha lett volna, nem ott lenne.

Riportoztam a minap Beloianniszban, ahol Papalexisz Kosztasz polgármester a következőt mondta a gyárral kapcsolatban: „Szeretném tudni, mikor és ki mutatja be nekem, hogyan változik a forgalom. Milyen gazdasági hatással számoljunk? Hány beloianniszinak adhat munkát a gyár? Milyen környezetvédelmi kockázatokkal kell számolnunk? És ugyan jelenleg Iváncsa kapja a gyár iparűzési adóját, de tervezik-e ezt az összeget szétosztani azon nyolc-tíz település között, mely egy lehetséges üzemi baleset kárvallottja lehet? Mikor tartunk régiós tanácskozást a témában?” Mi a válasza Papalexisz Kosztasz felvetéseire?

A környezeti hatások minimalizálásában természetesen partnerek vagyunk, de települési polgármesterként senki ne várja tőlem, hogy bárkinek is felajánlom a törvény szerint minket illető iparűzési adóbevétel bármekkora szeletét. Erre egyébként a jogszabályok sem adnak lehetőséget. A beloianniszi forgalom változásáról az a véleményem, hogy zsákfaluba az megy be, akinek ott van dolga. Hogy hány beloianniszi kaphat munkát a gyárban, nem tudom, arról tán a dél-koreai tulajdonost kéne kérdezni.

Az iváncsaiak közül hányan dolgoztak a gyárban? Mármint az elbocsátások előtt.

– A beszállító cégekben munkát vállalókkal együtt úgy százan. De azért, valljuk be, a gyár előtti időkben is, aki iváncsai dolgozni akart, tudott is, igaz, azon az áron, hogy akár napi két-három órát ingázott.

Ön az iváncsai polgármesterség mellett a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Mészáros Lajosnak a kampányfőnöke. Utóbbi szerepében egyetért a beloianniszi polgármesternek a régiós tanácskozásra vonatkozó javaslatával?

– Minden egyeztetésben partnerek vagyunk, de ebben az ügyben Beloiannisz önkormányzatától egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés. Egyébként a képviselő úr havi rendszerességgel leül akár kötetlen közös ebéd formájában a polgármesterekkel, és az összejöveteleken mindenkinek lehetősége nyílik bármilyen témát felhozni.

Ezt a téma már szóba került?

– Még nem hozta fel soha senki.

Mi igaz abból a pletykából, hogy az akkugyárat eredetileg Dunaújvárosba szánta a kormány, de amikor ott jobbikos jelölt váltotta a fideszes polgármestert, a hatalom keresett egy másik, kormánypárti vezetésű települést a környéken?

– Ebből csupán annyi igaz, hogy a kormány Dunaújvárosban a Modern Városok Program keretében létre kívánt hozni egy ipari parkot, ám ezt a város hely hiányában nem vállalta. Viszont Iváncsán már 2017-ben létrejött az ipari park, pontosabban megvolt a terület és a megfelelő szabályozás.

De ide akkoriban nem akkugyárat, hanem spanyol logisztikai központot terveznek, nem?

– Igaz, de a spanyol végül más helyszínt választott, hasonlóan az Apolló gumigyárhoz, mely szintén Iváncsát nézte ki, ám másutt kötött ki. Aztán beütött a gazdasági válság, lett egy kormányváltás, és elhalt az iváncsai ipari park téma. Ami csak akkor éledt újra, amikor Dunaújvárosról kiderült, hogy ott nincs hely ipari parknak. De még ekkor sem akkumulátorgyárról volt szó, hanem a JYSK keresett raktárbázisnak helyet, aztán a BYD üzemet, sorolhatnám.

Mígnem a dél-koreai akkugyárosoknak megfelelt a lokáció.

– Így igaz.

Beszéltem a képviselő-testület kéttagú ellenzékének prominensével, Baki Endrével. Az övé és az édesapjáé volt a mostani ipari park területének kétharmada, és Baki úr azt állítja, azzal a feltétellel adták el a területüket az akkori polgármesternek, aki történetesen az ön édesapja, hogy ígéretet kaptak: az iváncsaiak vétójoggal bírnak a leendő ipari parkba igyekvő cégekre. Aztán, mondja Baki úr, valamikor 2019-ben önkormányzati vezetők által kísért terepszemléző ázsiai üzletembereket pillantott meg a területen, és a következő testületi ülésen megkérdezte önt, hogy a látogatásról miért nem tájékoztatta a képviselőtestületet, mire ön csak „hümmögött”. Majd 2020-ban, még mindig Baki Endrét idézem, amikor a kormány a Covidra hivatkozva eltörölte a testületi üléseket, és a polgármestereket egyszemélyi döntésjoggal ruházta föl, ön önhatalmúlag rábólintott az akkugyári építkezésre. Pedig megakadályozhatta volna azt, hiszen az önkormányzat birtokában volt egy az építkezéshez nélkülözhetetlen mezőgazdasági út, ám azt ön szintén a testület és a lakosság megkérdezése nélkül eladta az államnak. Mit válaszol Baki Endrének?

– Elképesztő vádakat vágnak a fejemhez. Már azt is hallottam, hogy Velencén építkezem, készülök elköltözni a faluból. Az igazság ehhez képest az, hogy a családom generációkra visszamenően itt élt, és bármi is történjen a településen, én sem fogok elköltözni, itt nevelem fel a három gyermekemet. Ami a konkrét felvetéseket illeti: 2021 óta várom, hogy elém tegyék azt a papírt, amin aláírtam, hogy jöhet az akkumulátorgyár. Persze nem fogják elém tenni, mert nincs ilyen papír. Az akkumulátorgyár építése a kormány kompetenciája, így a kormány tárgyalta le ezt az egészet, nekem, nekünk ebbe beleszólásunk nem volt. Ehhez képest idestova öt éve ezzel támadnak. Még szerencse, hogy az iváncsaiak nem ülnek fel a vádaskodásnak, és rendre újraválasztanak.

Ha annak idején tehette volna, megvétózza az akkugyárat?

– Semmiképp sem vétózhattam volna, ugyanis a befektető kiválasztása nem egyemberes döntés.

Ön a „jöhet” vagy a „nem jöhet” mellett érvelt volna a testületben?

– Nyilván hoztam volna egy döntést, de őszintén nem tudom, mi lett volna az. Aztán a testülettel és az iváncsaiakkal közösen megvizsgáltuk volna a lehetőségeket, mivel megyünk előre, mi jó nekünk. De, ahogy említettem, ilyen súlyú beruházásnál a kormány nem köteles kikérni adott település véleményét.

Ha nem akar botrányt az a kormány, ha demokratikus elveket követ, azért kikéri azt a lakossági véleményt, nem?

– Nem köteles kikérni. Egyébként amikor indult az építkezés, tartottunk lakossági fórumot, négy órát ültünk ott, bohózattá alakult, visszakövethető a YouTube-on. Megjegyzem, a rengeteg kamion, a zaj és a por miatt hivatalosan egyedül én emeltem fel a hangomat, míg mások a Facebookon hergeltek. Ez itt egy 2017 óta tartó helyi politikai játszma, ami azzal kezdődött, hogy az időközin, amin először választottak polgármesternek, Baki Endre nagyon-nagyon szoros küzdelemben, mindössze hetven szavazattal kapott ki tőlem. Azóta harcol ellenem.

Mi a helyzet az eladott mezőgazdasági úttal kapcsolatban?

– Az akkumulátorgyár építéséhez egyáltalán nem volt szüksége se az államnak, se a befektetőnek arra az útra. Már szinte állt a gyár, amikor felvetődött, hogy az akkumulátorgyárra épülő logisztikai cégek telepednének meg az ipari parkban, emiatt a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető Ügynökség felvásárolt további ötven hektárt földet. A mi mezőgazdasági utunk a két, ekkor már állami terület közé szorult, nem volt okunk megtartani, pláne, hogy pénzt is kapott érte a falu.

A 2022-es országgyűlési választáson Iváncsán 57 százalékot szerzett a Fidesz, ugyanitt a 2024-es EP-választáson 49:28-ra verték a Tiszát. A teljes választókerületben viszont szűkebb volt a különbség, a legutóbbi országgyűlésin Mészáros Lajos mindössze ezer szavazattal győzte le összellenzéki ellenfelét. Most áprilisban ön polgármesterként mit vár Iváncsán, kampányfőnökként pedig mit vár a választókerületben?

– Már 2022-ben is én voltam Mészáros Lajos kampányfőnöke. Akkor a Fideszben előzetesen vesztes körzetként könyvelték el a mi választókerületünket. Senki nem hitt bennünk, mégis nyertünk. Most viszont hisznek bennünk, és bármerre járunk képviselő úrral, pozitív a fogadtatás. Azt gondolom, esélyesek vagyunk.

Esélyesek vagy esélyesebbek?

– Esélyesebbek vagyunk. Iváncsán is, a választókerületben is, és országosan is.

*

Elköszönésképpen nézzünk vissza Iváncsára. Minden település helytörténetének legfőbb mementója a temető, és ha már Baki képviselő felhívta rá a figyelmünket, tettünk arra is egy kört.

Tényleg bizarr.

A falun túl apró domb, sírok sorban, zöld műanyag kannák kampókon katonásan; üres, ötliteres, vízhordóeszközzé nemesült flakonok haptákban; a parcellák között hófehér murva szegélyezte friss díszkőjárda kanyarog. Köröskörül szántóföld, illetve az volt valamikor, ma már az egyik oldalon vízműállomás dolgozik, a másikon pedig valóban zajlik a vasútépítés: a kerítés túlfelén nyüzsgés, hegyekben a föld, a sóder, a kő, markoló pakol billencseket, úthenger vár bevetésre.

A sírkert közepén korpusz, Krisztus tekintete az ipari parkon, nagyfesz vezetékek lágy ívei és az akkugyár kubusai rajzolják át neki a láthatárt.

Alighanem tényleg idő kell, hogy elváljon: valóban fényesebb vagy csupán csillogóbb az a horizont.

The post Nyertes vagy vesztes a falu, ahová tortával kopogtatott be a koreai, most meg a temető mellé fekteti a vasútját? first appeared on 24.hu.

Forrás