Önmagához ment feleségül tíz éve, de mára talált magának másik párt

Sophie Tanner 2015-ben egy meghitt ceremónia keretében, barátai és családja jelenlétében, önmaga iránti szeretetének megünnepléseként egyedül állt az oltár elé. De mára, tíz évvel később, a „szologámia”, az önszeretet szószólója új párra talált – számolt be róla a Mirror.

37 évesen egy sor egészségtelen kapcsolat miatt döntött saját magával való jelképes házasság mellett, ami akkor világszenzációnak számított, egy könyvet is kiadott ezzel kapcsolatban. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor párja egy barátjukkal csalta meg.

Teljesen kikészített, lerombolta az önbecsülésemet. Ha megcsalnak, nem tudsz nem úgy érezni, hogy nem vagy elég

– emlékszik vissza a lapnak az akkori érzéseiről. Ahelyett, hogy egy újabb kapcsolat után futott volna, úgy döntött, magára koncentrál, és azon dolgozik, egyedül is lehet boldog, és a házassággal bebizonyítja magának, hogy igenis nincs vele baj.

Akkoriban az volt a legőszintébb dolog, amit tehettem a felépülésemért, hogy hozzámentem önmagamhoz. Az emberek rossz kapcsolatokban rekedhetnek, mert félnek az egyedülléttől. Nem akartam újra megelégedni a rosszal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sophie Tanner (@thesologamist) által megosztott bejegyzés

Szerinte az azóta eltelt évtizedben az önmagunkkal való törődésről és az önszeretetről egyre szélesebb körben beszélnek az interneten. De kiemeli, itt nem saját magunk babusgatásáról van szó, hanem komoly és mély érzelmi munkáról. „Ez nem csak arról szól, hogy kényeztetjük magunkat” – magyarázza. „Arról szól, hogy tudatosak és kedvesek legyünk magunkhoz. Minél inkább tisztába teszed a saját dolgaidat, annál kevesebbet kell a párodnak cipelnie belőlük”.

A lapnak azt meséli, hogy a házasság volt a legjobb, amit tehetett, és mára – pár évnyi barátság után – újra szerelemre talált Dom személyében.

Dom szintén hosszú ideig volt egyedülálló, aki – sok férfivel ellentétben – nem érezte „fenyegetőnek” Tanner elköteleződését önmagával, még a könyvét is megvette, miután elkezdtek randizni.

A szologámia úttörője nem zárja ki a házasságot sem, ha úgy adódna, szerinte ma erre készebb, mint korábban bármikor.

Gyerekvállalás

A lapnak arról is beszélt, hogy negyvenes éveiben járó nőként, ő is érezte a nyomást a gyerekvállalással kapcsolatban, hogy ketyeg a „termékenységi órája”. Elgondolkozott, hogy spermadonor segítségével egyedülálló szülő lesz, de végül letett róla, rájött, ez az utat nem neki szánták.

 A férfiak nem mindig értik, milyen nehéz ez. Olyan döntésekre kényszeríthet, amelyeket normális esetben nem tennél meg

– nyilatkozta Tanner, aki nem zárta ki, hogy másnak ez megoldást jelenthet.

Egyébként nem ő az egyetlen, aki saját magához ment feleségül, így volt vele Laura Mesi, vagy Meg Taylor Morrison, sőt, a brazil Cris Galera három év után el is vált magától.

The post Önmagához ment feleségül tíz éve, de mára talált magának másik párt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Dárdai Márton szörnyű meccse után a Hertha trénere nem kertelt

A nap legfontosabb hírei – 2026.02.22.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.94Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 10:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 09:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.96Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 10:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 09:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek