Orbán a lelkünket akarta átformálni

A magyar az olyan szemben a románnal, szemben jó néhány más szomszédos állammal, a nyugatiakról nem is beszélve, akik ha egy ilyen kicsi sikert érnek el, abból lelkileg évekig megélnek, mert beszélnek róla, biztatják egymást, büszkék rá. A magyarok, ha egy ekkora sikert érnek el, akkor is az ilyen kicsi negatív következményekről beszélnek. És hogyha ezen nem tudunk változtatni, nem valamifajta kormányzati prédikáció hatására, mert azt mindig csak kinevetik az emberek, hanem belül, őszintén nem hisszük el, hogy a jövő tartogat számunkra esélyeket, és amit magunk előtt látunk sikert, az nem a fonákja, hanem a színe valaminek, és a színét kell nézni és nem a fonákját, ha nem tudjuk a cinizmust kiirtani magunkból, ha nem találjuk meg a magyar szellem humor iránti értékét, a cinizmustól elválasztó ösvényt, akkor hiába a szellemi képességek, ezek nem társulnak olyan lelki képességekkel, hogy a szellemi képességeinkre építeni tudjunk. Ezért Magyarországnak, szokták morális átalakulásnak is mondani, én inkább úgy fogalmaznék, hogy Magyarországnak egyszerűen hinnie kell a saját sikerében.” (Orbán Viktor, 2010, Tusványos)

A miniszterelnök az elmúlt másfél évtizedben számos alkalommal fejtette ki, legutóbb a Mohácson tartott kampánygyűlésén, hogy fő célja nem a jó kormányzás. A titkos ambíciója a magyarok kishitű, pesszimista, cinikus lelki karakterének átalakítása. Ezt szokta a „merjünk nagyok lenni!” szlogennel leírni. Ennek az optimista motivációs kísérletnek a szolgálatába állította a sportot, a kultúrát, az emlékezetpolitikát és így tovább, de közben a hatalom megtartása érdekében elárasztotta az országot félelemre építő háborús, migrációs, átoperálós fekete kampányokkal, amik egészen más irányba igyekeztek formálni a magyarok világszemléletét és lelki attitűdjét. A nemzet lelki, mentális állapotát nehéz pontosan felmérni, de vannak jelek, amikből kiolvasható, hogy nagyon nem vagyunk a topon.

Hol tart fejben a magyar?

Erről agyalunk Krekó Péterrel, politikai pszichológussal, politológussal, a Political Capital Institute Igazgatójával.


Forrás

Érdekességek

Egy néző hangosan lenégerezett két híres amerikai fekete színészt a BAFTA díjátadóján, mégsem lett botrány, sőt megértést kértek neki

Pánik New Yorkban, lezártak minden utcát, autópályát a tomboló hóvihar miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.69Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 13:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.31Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 13:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek