Orbán: A védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet a csehországi támadás után

„Csehországot tegnap terrortámadás érte”, kezdte legújabb Facebook-videóját Orbán Viktor miniszterelnök. Erre hivatkozva még az éjjel egyeztetéseket folytatott a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel, ami után két döntés született:

  1. a támadást végrehajtó nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánították, vagyis ha bármely tagja Magyarország területére lépne, azonnal elfogják,
  2. illetve az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is megerősítették a védelmet. (Arról, hogy az energetikai létesítményekhez katonákat rendelnek ki, még február végén, az iráni háború kitörése előtt döntöttek Orbán az ukrán olajblokád fenyegetettségre hivatkozva)

Orbán szerint a támadás a közel-keleti háború kirobbanása nyomán fokozódott terrorfenyegetettség következménye. Emlékeztetett, hogy a háború kitörése után egyből megemelték a terrorfenyegetettség szintjét.

Az LPP Holding fegyvergyár raktárcsarnokában péntek virradóra ütött ki tűz a csehországi Pardubice külvárosában. Senki sem sérült meg, a kár mértéke egyelőre ismeretlen. A cég együttműködik az izraeliekkel, de Ukrajna számára is fejleszt fegyvereket. Egy magát a cionzimus ellen harcolóként emlegetett csoport azt állítja, hogy ők gyújtották fel a raktárat, de több jel is utal rá, hogy fiktív csoportról van szó. A támadásért egy Földrengés Frakció nevű csoport vállalta a felelősséget, amely több cseh szerkesztőségnek is elküldte a nyilatkozatát. Ebben a támadásukat úgy írják le, mint ami az „izraeli fegyveripar európai epicentrumát” érte. Szerintük a pardubicei központ a „legnagyobb izraeli fegyvergyártó terjeszkedését” szolgálta.


Forrás

Érdekességek

Washington Post: Az orosz hírszerzés egy Orbán elleni merényletet javasolt, ami szerintük alapvetően megváltoztatná a kampány paradigmáját

Feltárult a „Viktor-dosszié”: a kádári állambiztonság beszervezése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.46Ft
21 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 21:25 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 21:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.66Ft
21 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 21:25 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 21:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek