Kezdenek ráunni az emberek Magyar Péterre – nyilatkozta Orbán Balázs csütörtökön a Telex kérdésére válaszolva az isaszegi kampányfórum után. Szerinte Magyar Péter már harmadszor ismétli ugyanazt az országjárást, és „nyilván emiatt szenved, mert harmadjára már elfogytak az emberek”.
Feszültséget nem érez a kampánystábon belül, sőt ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja: a Fidesz-kampányban az „energia szabadul fel”, és a hangulat „kifejezetten jó”.
Orbán cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint az ő háttérbe szorulásával párhuzamosan megnőtt volna a miniszterelnök közösségi médiás felületeit felügyelő Kaminski Fanny befolyása. Orbán azt mondta: továbbra is ő a Fidesz kampányfőnöke, és majd az április 12-i eredmény minősíti a munkáját. Annyit azonban elismert, hogy a közösségi média szerepének növekedésével egyre fontosabb a közösségi médiás felületeken dolgozók feladata is. „Ez egy nagy csapat, amely együtt dolgozik. Mindenkinek megvan a feladata, amit elvégez” – hangsúlyozta.
Egy nagyon sikeres Békemeneten vagyunk túl, egy nagyon sikeres országjárásra indult a miniszterelnök, egyre több fideszes szavazó jön elő
– mondta a Fidesz kampányfőnöke, aki szerint a korábban csendesebb, kritikus szavazók is azt mondják már, hogy a Fidesz mellett állnak.
A lap arról is megkérdezte, hogy miért volt szükség Orbán Viktor nyilvános országjárására, ha tényleg annyira jól áll a Fidesz, ahogyan Orbán Balázs állítja?
Nem fedi a valóságot az az ellenzéki toposz, hogy Orbán Viktort nem lehet elérni. Orbán Viktor mindennap emberek között van
– válaszolta a miniszterelnök politikai igazgatója, aki azt állította: a miniszterelnök 35 éve tart nyilvános fórumokat. Arra az ellenvetésre, miszerint a 2022-es választási kampányban például egyetlen fórumot, a székesfehérvári kampányzáró rendezvényt hirdettek meg nyilvánosan, Orbán Balázs az alábbi választ adta: „Én máshogy látom, szerintem voltak ilyenek. Majd küldök önöknek képeket”.
The post Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, de Orbán Viktorra kíváncsiak first appeared on 24.hu.








