Orbán kaposvári „nyílt fórumán” kérdésről szó sem lehetett

Orbán Viktor beszéde alatt nem volt körbekerítve a kaposvári főtér, ahol az első „nyílt fórumát” tartotta a miniszterelnök, de erre nem is volt szükség: a színpad elé ugyanis csak a helyi „békemeneteseket” engedték.

Az egész rendezvény nem volt több egy óránál úgy, hogy Takáts Tamás énekelt, a „véletlenül felbukkanó” Eperjes Károly elmondott egy verset, és hosszan beszélt Szita Károly kaposvári polgármester, illetve a helyi képviselő, Gelencsér Attila is beszél. Orbánnak jutott fél óra, kérdésről szó sem lehetett.

Új elem nem volt, a háborúról, Ukrajnáról, a Tiszáról és az ígéretekről beszélt, viszont a Békemenet után magabiztosan kijelentette, hogy győzni fognak. Itt is zúgott a „nem hagyjuk” – csak ők, ellentétben az ellenzéki tüntetőkkel nem a kormányzati intézkedéseket nem hagyják, hanem például a migránsok betelepítését.

Orbán azt kommunikálta, hogy ezzel a „fórummal” kezdődött a kampánya, holott már régóta járja az országot. Igaz, eddig aktivisták előtt beszélt, zárt környezetben. Most viszont az első hét állomásait előre meghirdették. Helyszíni riporttal hamarosan jelentkezünk.


Forrás

Érdekességek

Top Mamdani aide takes progressive project to the UK

Négy embert hallgattak ki gyanúsítottként a G.w.M. koncertje utáni verekedés miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.97Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.47Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 11:35 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 11:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek