Orbán Viktor szerint „az önfeltáró vallomások” valójában a Fidesznek dolgoznak

Az Ultrahang műsorában megkérdezték Orbán Viktort az utóbbi időben kitálaló emberekről, amivel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, „az önfeltáró vallomások” valójában „nekik dolgoznak”, mert „ezeknek az államigazgatási egységeknek – rendőrség, titkosszolgálat, katonák – van egy belső rendje, lojalitása, viselkedéskódexe”.

Aki ezt megsérti, az szembefordul magával az egyenruhás állománnyal, ez szerintem termeli a Fidesz-szavazókat, mert így nem lehet viselkedni, nem a kormánnyal szemben, így nem lehet viselkedni a bajtársaiddal szemben

– mondta. „Ezek nem olyan tudású és pozíciójú emberek, akik összefüggéseket tudnának föltárni, van egy közérzetük, valószínűleg valamiért rossz” – jegyezte meg. Hozzátette, „ha igaz lenne, amit mondanak, akkor tömegesen hagynák el az egyenruhás állományokat, de nem tömegjelenségről, hanem egy-egy emberről van szó”.

Csád

Megkérdezték Orbánt a csádi misszióról is, miután Pálinkás Szilveszter kitálalt Orbán Gáspárról. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt mondta, „a Magyar Honvédség komoly intézmény, ahol sugalmak nincsenek, pontosabban, ha vannak is, annak nincs katonai következménye”.

A századosok, főhadnagyok nem terveznek missziókat, aki ezt állítja, az tökkelütött, ezt a legmagasabb szinteken tervezik, a döntéseket a legmagasabb szinten hozzák

– közölte.

Átadják-e a hatalmat?

Orbán beszélt arról is, hogy a Fidesz háborúellenes aláírásgyűjtésénél azt tapasztalták, hogy „több mint 20 százalék volt az új támogatók aránya, van lemorzsolódás, és rengetegen vannak olyanok, akik most csatlakoztak hozzájuk”.

„Marhaságnak” nevezte azt, hogy egy választási vereség esetén nem adja át a hatalmat. Azt mondta, 16 évig volt az ellenzék egyik vezetője és 20 évig miniszterelnök, nincs senki az európai politikában, aki annyiszor nyert és vesztett volna választást, mint ő. Mint fogalmazott:

Ha van élő garancia arra, hogy Magyarországon ez demokratikus lesz, az éppen én vagyok. De vannak erősebb intézmények és alkotmányos garanciák is.

The post Orbán Viktor szerint „az önfeltáró vallomások” valójában a Fidesznek dolgoznak first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Trump: Nagy nap ez a világbéke számára!

Orbán szerint a mostanában kitálaló emberek csak termelik a Fidesz-szavazókat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.36Ft
08 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 13:55 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.86Ft
08 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 13:55 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek