Őrületes tempóban tűnnek el az emberek Mexikóban

Szombaton eltűnt emberek rokonai és barátai, valamint emberi jogi aktivisták vonultak végig Mexikóváros, Guadalajara, Córdoba és más városok utcáin igazságot követelve, egyúttal sürgették Claudia Sheinbaum államfő kormányát, hogy segítsen megtalálni az eltűnt szeretteiket – adta hírül a bbc.com.

Jelenleg több mint 130 ezer embert tartanak nyilván eltűntként Mexikóban – döntő többségüket azután regisztrálták, hogy 2007-ben Felipe Calderón akkori köztársasági elnök elindította a „drogellenes háborúját”.

Azóta a szembenálló felek egymást okolják a véres erőszak elszabadulása miatt. A hatóságok szerint az eltűnteket erőszakkal toborozták a drogkartellekbe – ha pedig ellenálltak, akkor meggyilkolták őket. Ehhez képest a drogkartellek és a szervezett bűnözői csoportok a halálesetekért és eltűnésekért a biztonsági erőket okolják.

Az a tény, hogy számos városban tartottak szombaton tüntetést, pontosan jelzi, hogy az erőszakos eseményekhez kapcsolódó eltűnések problémája milyen mértékben érinti a családokat és az egyéb közösségeket Mexikó-szerte.

Az ország egyik végétől a másikig ezrével jelentek meg aktivisták és az eltűnt emberek családtagjai, akik olyan transzparenseket vittek magukkal, amelyeken a rokonaik arcképét mutatták meg, és azt követelték a hatóságoktól, hogy az eddigiekhez képest sokkal többet tegyenek a probléma megoldása érdekében. Mexikóvárosban a tüntetés miatt hosszabb időre leállt a forgalom a fővárosban, mivel a demonstrálók a legforgalmasabb utakon haladtak végig.

Sok érintett család kereső csapatokat, úgynevezett „buscadoreseket” hozott létre, amelyeknek a tagjai Észak-Mexikó vidékét és sivatagait kutatják át a tömegsírok hollétéről szóló – gyakran maguktól a kartellektől származó – bejelentések alapján.

A buscadoresek komoly személyes kockázatvállalással végzik a kereséseket. Miután egy kereső csoport nemrégiben Jalisco államban felfedezett egy drogfarmot, a buscadoresek közül többen is eltűntek.

Mexikóban az eltűnések száma mára meghaladta Latin-Amerika korábbi legsúlyosabb eltűnési hullámainak számait. Guatemala 36 évig tartó polgárháborújában, amely 1996-ban ért véget, például körülbelül 40 ezren tűntek el, míg Argentínában a katonai junta uralma alatt becslések szerint 30 ezer ember tűnt el nyomtalanul 1976 és 1983 között.

The post Őrületes tempóban tűnnek el az emberek Mexikóban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Vulgárisnak neveznek egy nőt, mert ez a ruhát vette fel egy esküvőre

Gazdagok

Fizessenek a gazdagok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.2Ft
03 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 22:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF332.13Ft
03 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 22:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek