Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be

Az Amerikai Filmakadémia kilencvennyolcadik alkalommal is döntött; vasárnap este átadták az Oscar-díjakat a Los Angeles-i Dolby Színházban. A gálát fokozott biztonsági készültség mellett rendezték meg, az FBI ugyanis lehetséges iráni fenyegetésre figyelmeztette a hatóságokat.

Az este végül incidens nélkül, botránymentesen zajlott: ezt szemléletesen leírja, hogy a gála egyik legzajosabb megmozdulása az volt, amikor Javier Bardiem a színpadra lépve annyit kiáltott, hogy „Free Palestine”. A vörös szőnyegen azért feltűntek ICE-ellenes kitűzők és kiegészítők is, Bardem pedig nemcsak hangot adott véleményének, de a szmokingjára is palesztinpárti kitűzőt szúrt. A politizálás nagyjából ennyivel ki is merült; a tavaly után másodjára is visszahívott házigazda, Conan O’Brien ismét inkább a bohóckodásra ment rá. Annál többször került szóba a mesterséges intelligencia: valaki időről időre megjegyezte, hogy semmiképp sem veheti el a technológia a művészek munkáját.

Az idei gála a négyórás hossz alatt maradt: nagyjából három óra negyven percig tartott, míg kiosztották a díjakat. A tempót hol pörgették – nem adták elő például az összes jelölt betétdalt –, hol erősen ellaposodott O’Brien intermezzói miatt. Idén az In Memoriam szekció is hosszabbra nyúlt a szokottnál: a meggyilkolt Rob Reinert Billy Crystal, Diane Keatont Rachel McAdams, Robert Redfordot pedig Barbra Streisand méltatta. A szekcióban megemlékeztek a januárban elhunyt Tarr Béláról is.

Paul Thomas Anderson háromszor is színpadra lépett, Sean Penn egyszer se

Ahogyan azt várni lehetett, a főbb díjak két film közt oszlottak el: az Egyik csata a másik után és a Bűnösök voltak a legnagyobb esélyesek, az utóbbi ráadásul rekorder volt 16 jelölésével. Ennek ellenére az előbbi kaszált nagyobbat:

Paul Thomas Anderson filmje hat díjat nyert, ráadásul a legfontosabbakat: a legjobb film, rendezés, adaptált forgatókönyv, férfi mellékszereplő, vágás és a casting director díját.

Ezen a téren nem született nagy meglepetés, egyrészt azért, mert az Egyik csata a másik utánt már bemutatása óta biztos Oscar-esélyesként emlegették, másrészt mert Anderson eddig tizennégy jelölést kapott, díjat viszont egyet se – március 15-én este aztán háromszor is a színpadra szólították. De nemcsak őt, hanem a film egyik mellékszereplőjét, Sean Pennt is, akiről azonban 2022 óta tudjuk, hogy nemhogy nem hajlandó megjelenni az Oscaron, de az arany szobrokhoz sem ragaszkodik: akkor azzal fenyegetőzött, hogy beolvasztja a díjait, ha Volodimir Zelenszkij nem beszélhet a gálán. Sajtóértesülések szerint az immáron háromszoros Oscar-díjas színész – ezzel a számmal férfi színészek közül Daniel Day-Lewis, Jack Nicholson és Walter Brennan mellé zárkózott fel – épp Ukrajnában tartózkodik, arról egyelőre nincs hír, harmadik Oscarjával mi a terv: azt is Zelenszkijnek adja, vagy növeli vele a beolvasztható Oscarjainak számát.

Történelmi díjak, papírformák, meglepetések

A rekordjelölést behúzó Bűnösök a jelölései negyedét váltotta díjra: négyet, köztük a legjobb férfi főszereplő kategóriát. A korábban esélyesebbnek tartott Timothée Chalamet és Leonardo DiCaprio közül az utóbbi hetekben emelkedett ki nagy esélyesként Michael B. Jordan, és díjra is váltotta a jelölést. A Bűnösök emellett egy történelmi elismerést is magáénak tudhat.

Először történt meg a 98 éves díj történetében, hogy egy nőé lett a legjobb operatőr díja: Autumn Durald Arkapaw a Bűnösök fényképezéséért kapott díjat. 

Sokatmondó, hogy előtte eddig mindössze háromszor jelöltek nőt ebben a kategóriában.

Szintén először díjazták a casting directorokat, a legjobb szereplőválogatás kategóriáját idén vezették be az Oscaron – 24 év után először van új kategória a gálán, ezt is az Egyik csata a másik után kapta.

Nagyot nyert a K-pop démonvadászok, amely kettőből kettőt nyert (legjobb eredeti betétdal, legjobb animációs film). Hármat nyert a Frankenstein, (smink és haj, látványterv és kosztüm). A papírforma érvényesült Jessie Buckley esetében, aki a Hamnettel magabiztosan nyerte végig a szezont immár az Oscart is begyűjtve – portrénk róla itt olvasható –, a női mellékszereplők esetében viszont akadt meglepetés: a Fegyverek vörös hajú réme, Amy Madigan győzött az esélyesebbnek tartott Teyana Taylor helyett. A dokumentumfilmek közül a Putyinnak hadat üzenő tanár filmje győzött, a legjobb nemzetközi film pedig az Érzelmi érték lett.

Élő közvetítésünk az Oscar-gáláról itt érhető el.

Díjazottak:

Legjobb film:

  • Egyik csata a másik után
  • Bugonia
  • F1
  • Frankenstein
  • Hamnet
  • Marty Supreme
  • A titkosügynök
  • Érzelmi érték
  • Az álmok vágányán
  • Bűnösök

Legjobb rendező:

  • Paul Thomas Anderson (Egyik csata a másik után)
  • Chloé Zhao (Hamnet)
  • Josh Safdie (Marty Supreme)
  • Joachim Trier (Érzelmi érték)
  • Ryan Coogler (Bűnösök)

Legjobb főszereplő:

  • Michael B. Jordan (Bűnösök)
  • Timothée Chalamet (Marty Supreme)
  • Leonardo DiCaprio (Egyik csata a másik után)
  • Ethan Hawke (Blue Moon)
  • Wagner Moura (A titkosügynök)

Legjobb női főszereplő:

  • Jessie Buckley (Hamnet)
  • Rose Byrne (Ha lennének lábaim, megrúgnálak)
  • Kate Hudson (Song Sung Blue)
  • Renate Reinsve (Érzelmi érték)
  • Emma Stone (Bugonia)

Legjobb mellékszereplő:

  • Sean Penn (Egyik csata a másik után)
  • Benicio Del Toro (Egyik csata a másik után)
  • Jacob Elordi (Frankenstein)
  • Delroy Lindo (Bűnösök)
  • Stellan Skarsgård (Érzelmi érték)

Legjobb női mellékszereplő:

  • Amy Madigan  (Fegyverek)
  • Elle Fanning (Érzelmi érték)
  • Inga Ibsdotter Lilleaas (Érzelmi érték)
  • Wunmi Mosaku (Bűnösök)
  • Teyana Taylor (Egyik csata a másik után)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Egyik csata a másik után
  • Bugonia
  • Frankenstein
  • Hamnet
  • Az álmok vágányán

Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • Bűnösök
  • Blue Moon
  • Csak egy baleset volt
  • Marty Supreme
  • Érzelmi érték

Legjobb animációs rövidfilm:

  • The Girl Who Cried Pearls
  • Butterfly
  • Forevergreen
  • Retirement Plan
  • The Three Sisters

Legjobb jelmeztervezés:

  • Frankenstein
  • Avatar: Tűz és hamu
  • Hamnet
  • Marty Supreme
  • Bűnösök

Legjobb szereplőválogatás:

  • Egyik csata a másik után
  • Hamnet
  • Marty Supreme
  • A titkosügynök
  • Bűnösök

Legjobb élőszereplős rövidfilm:

  • Two People Exchanging Saliva
  • Butcher’s Stain
  • A Friend of Dorothy
  • Jane Austen’s Period Drama
  • The Singers

Legjobb smink/haj:

  • Frankenstein
  • Kokuho
  • Bűnösök
  • Zúzógép
  • A csúf mostohatestvér

Legjobb eredeti filmzene:

  • Bűnösök
  • Bugonia
  • Frankenstein
  • Hamnet
  • Egyik csata a másik után

Legjobb animációs film:

  • K-pop démonvadászok
  • Arco – Fiú a jövőből
  • Elio
  • A kis Amélie és az eső természete
  • Zootopia 2

Legjobb operatőr:

  • Bűnösök
  • Frankenstein
  • Marty Supreme
  • Egyik csata a másik után
  • Az álmok vágányán

Legjobb dokumentumfilm:

  • Senki tanár úr Putyin ellen
  • Az Alabama-megoldás
  • Come See Me in the Good Light
  • Cutting Through Rocks
  • A tökéletes szomszéd

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

  • Üres szobák
  • Egyetlen fegyvere a kamerája: Brent Renaud élete és halála
  • Children No More: Were and Are Gone
  • Az ördög nem ér rá
  • Perfectly a Strangeness

Legjobb vágás:

  • F1
  • Marty Supreme
  • Egyik csata a másik után
  • Érzelmi érték
  • Bűnösök

Legjobb nemzetközi film:

  • Érzelmi érték
  • A titkosügynök
  • Csak egy baleset volt
  • Tánc a sivatagban
  • The Voice of Hind Rajab

Legjobb eredeti dal:

  • Golden (K-pop démonvadászok)
  • Dear Me (Diane Warren: Relentless)
  • I Lied to You (Bűnösök)
  • Sweet Dreams of Joy (Viva Verdi)
  • Train Dreams (Az álmok vágányán)

Legjobb látványtervezés:

  • Frankenstein
  • Hamnet
  • Marty Supreme
  • Egyik csata a másik után
  • Bűnösök

Legjobb hang:

  • F1
  • Frankenstein
  • Egyik csata a másik után
  • Bűnösök
  • Tánc a sivatagban

Legjobb vizuális effektusok:

  • Avatar: Tűz és hamu
  • F1
  • Jurassic World: Újjászületés
  • Az elveszett busz
  • Bűnösök

The post Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Több százezer utas cipekedik, és lépcsőzik már három hete a berlini központi pályaudvaron

Az Egyik csata a másik után a legjobb film

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF391.95Ft
16 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 07:10 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 07:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.9Ft
16 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Mar 2026 07:10 UTC
Latest change: 16 Mar 2026 07:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek