Ötfajta rák kockázata jelentősen kisebb a vegetáriánusok esetében, mint a húsfogyasztóknál

A vegetáriánus étrend öt ráktípus esetén 30 százalékkal is csökkentheti a kockázatokat, állítja egy kutatás. Eszerint a vegetáriánusoknál 21 százalékkal alacsonyabb a hasnyálmirigyrák kockázata és 9 százalékkal kisebb az emlőrák kockázata, mint a húsfogyasztóknál. Emellett 12 százalékkal alacsonyabb a prosztatarák kockázata, 28 százalékkal a veseráké és 31 százalékkal a multiplex myeloma rizikója, amely a plazmasejtek rosszindulatú, daganatos megbetegedése a csontvelőben.

Az Oxfordi Egyetem kutatói azonban azt találták, hogy a vegetáriánusoknál a húsfogyasztókhoz képest közel kétszer nagyobb a kockázata a leggyakoribb típusú nyelőcsőráknak, és ennek oka az lehet, hogy nem jutnak hozzá bizonyos fontos tápanyagokhoz.

Az eddigi is ismert volt, hogy a feldolgozott húsok, például a sonka, a szalonna és a szalámi fogyasztása összefüggésbe hozható a vastagbélrák, és valószínűleg a gyomorrák kockázatának növekedésével. A vörös húsok, például a marha-, sertés- és bárányhús szintén növelik a kockázatot, míg a fehér húsok, például a csirke- és pulykahús esetében nem mutattak ki ilyen összefüggést.

A British Journal of Cancer folyóiratban megjelent új tanulmány szerint azonban további kutatásokra van szükség annak megállapításához, hogy a rák kialakulásában általában a húsfogyasztás jelenti a problémát, vagy a vegetáriánus étrendben található valamilyen konkrét összetevő, ami csökkenti a rák kockázatát.

A kutatás különböző korábbi kutatéások adatait tartalmazza és elemzi, a résztvevők többsége az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból származott. Mintegy 1,64 millió húsfogyasztó, 57 016 baromfihús-fogyasztó (azaz olyanok, akik vörös húst nem fogyasztanak), 42 910 halat igen, de húst nem fogyasztó személy, 63 147 vegetáriánus és 8849 vegán adatairól van szó, és a tanulmány 17 különböző rákfajtát vizsgált.

Aurora Perez Cornago, a tanulmány vezető kutatója azt mondta: „A vegetáriánusok általában több gyümölcsöt, zöldséget és rostot fogyasztanak, mint a húsfogyasztók, és nem esznek feldolgozott húst, ami hozzájárulhat bizonyos rákos megbetegedések kockázatának csökkenéséhez.” Ugyanakkor hozzátette, hogy a vegetáriánusoknál megfigyelt magasabb nyelőcső-pikkelyes sejtes karcinóma és a vegánoknál megfigyelt magasabb bélrák kockázat összefügghet bizonyos, az állati eredetű élelmiszerekben nagyobb mennyiségben található tápanyagok alacsonyabb bevitelével. Azonban további kutatások kellenek annak pontosabb megértéséhez, hogy mi okozza a rákkockázat különbségeit.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Az Alkotmánybírósághoz fordul Erzsébetváros polgármestere, mert a kormány elvon a kerülettől százmillió forintot

„Ami most van, az egy teljesen működésképtelen rendszer” – közeleg az MTA elnökválasztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.75Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 21:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 21:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.9Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 21:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 21:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek