
Egy férfi régebben külföldről hozott kendermagokat, de úgy gondolta, azok nem fognak kikelni, ezért az interneten rendelt utánpótlást. Ezeket viszont nem kapta meg, helyette egy értesítést kézbesítettek neki arról, hogy a gyanús küldeményt a vámhatóság lefoglalta és átadta a rendőrségnek. A megrémült címzett nem tudta, mire számítson, de ahogy teltek a napok, arra a következtetésre jutott, hogy ebből már nem lesz eljárás, ezért elővette a maga hozta magvakat, és megpróbálta újra életre kelteni azokat. Cserepekbe ültette őket, és idővel, a ruhásszekrényében kialakított termesztőhelyen rejtegetett edényekben, zöldülni, levelesedni kezdtek a növények.

A férfi a szekrényt alaposan felszerelte, hővédő fólia, időzítőkapcsolós lámpa, ventilátor biztosította a növények fejlődéséhez szükséges körülményeket. A termetes bútort pokróccal takarta le, és még egy asztalt is elé tett, hogy ne nézzen bele senki.

A zugkertész férfi rosszul hitte, hogy mindezen előkészületek elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy ne bukjon le. A rendőrök tudták, hogy a külföldről érkezett és lefoglalt magok mellett lehet még keresnivalójuk a címzettnél. Ki is mentek hozzá, a gyanús szekrény tartalmát lefoglalták, és a férfit február 17-én kábítószer birtoklása vétség elkövetésével gyanúsították meg a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon. (police.hu)








