Pont akkor jelentett beteget a gödi polgármester, amikor a Samsung gyárról lehetett volna kérdezni

Kammerer Zoltán gödi polgármester váratlanul beteget jelentett a csütörtöki testületi ülés előtt, közölte Rónai Sándor DK-s képviselő. Így aztán nem lehetett közvetlenül kérdezni a polgármestertől. Kammerer két hete a Samsung helyi gyáránál felmerült mérgezésekkel kapcsolatban azt írta, hogy az önkormányzat által megrendelt mérésekkel egyszer sem találtak a gyár működéséhez köthető szennyeződést sem a gödi talajban és talajvízben, sem a város levegőjében. „A levegőben kizárólag olyan enyhébb egészségügyi határérték-túllépés fordult elő, amit télen elsősorban az ingatlanok fűtése során keletkező gázok okoznak, ezek a tökéletlen égés melléktermékei” –tette hozzá. A gyáron belüli szennyezésekkel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy annak ellenőrzésére polgármesterként nincs hatásköre.

A Telex február elején írt arról, hogy a Samsung SDI gödi gyárában rendkívül súlyos munkavédelmi szabálytalanságok történtek. A gyár rosszul kiépített légtechnikája miatt volt olyan részleg, ahol a levegő szennyezettsége 275-szörösen haladta meg 275-szörösen haladta meg a kombinált határértéket. De volt olyan dolgozó, akinek a szervezetében 510-szeres határérték-túllépést mutattak ki.


Forrás

Érdekességek

Many younger Black men are apathetic about Trump’s policies, survey finds

Navracsics Tibor: A választásig nem tárgyalunk a befagyasztott uniós forrásokról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.88Ft
26 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 19:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 18:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.96Ft
26 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 19:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 18:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek