A galápagosi lávagém nagyban különbözik a mangrovegémektől, de az ornitológusok mindeddig nem voltak biztosak benne, hogy önálló fajról van szó: az egyik tábor Butorides sundevalli néven így tartotta számon, a másik viszont amellett kardoskodott, hogy a mangrovegém (Butorides striata) egy alfajáról (Butorides striata sundevalli) van szó.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a mangrovegémek nagy területen elterjedtek, és az egyes populációk tollazata között jelentős különbségek vannak, a színük a mély zöldtől a barnán át a sötétszürkéig bármi lehet, így az alfaj-tábor hívei azzal érveltek, hogy a galápagosi lávagém a maga fekete színével még nyugodtan tartozhat ehhez a fajhoz. Mint a San Franciscói Állami Egyetem és a Kaliforniai Tudományos Akadémia közös kutatásából kiderült, nem volt igazuk: nem elég, hogy a lávagém önálló faj, de még csak nem is áll olyan közeli rokonságban a mangrovegémekkel, mint korábban hitték.

A genetikai elemzés alapján kiderült, hogy a lávagém legközelebbi rokona a Közép- és Észak-Amerikában honos zöld gém (Butorides virescens). Az állatok valamikor letérhettek a szokásos költözési útvonalukról, így köthettek ki Galápagoson, ahol aztán eltérő evolúciós utat jártak be, mint a kontinensen maradt társaik. Nagy valószínűséggel ennek köszönhetik a fekete színüket is: bár a Galápagoson nincs túl nagy predációs nyomás, a lávagém így jobban be tud olvadni a környezetébe, ami a rákokkal és halakkal táplálkozó madarak zsákmányszerző esélyeit is növeli, emellett védi őket a kleptoparazitáktól is.

A felfedezésnek a lávagém státuszán kívül további taxonómiai jelentősége is van: míg a Butorides nemről korábban úgy gondolták, hogy egyetlen faj tartozik hozzá, most kiderült, hogy három, de a kutatók további fajok megkülönböztetését javasolják – így például azt is vizsgálják, hogy a mangrovegémeken belül nem lenne-e érdemes megvizsgálni, hogy az Amerikában, Ausztrálázsiában és Afrikában élő populációk tagjai nem tekinthetőek -e külön fajnak.

Forrás