Repülőrajt: Nagy Márton éjszakánként 700-800 ezer forintért szállt meg Brüsszelben

100 négyzetméteres, hangszigetelt lakosztály márvány fürdőszobával, privát szaunával és a városra nyíló panorámával. Ezt mind megkaphatjuk Brüsszelben, ha abban az ársávban foglalunk szállodai szobát magunknak, mint Nagy Márton tette, közpénzből.

A miniszter külföldi kiküldetésének költségeit közérdekű adatigénylés után kaptuk meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). A tárcavezető útjainak részleteire 2024 novemberétől 2025. augusztusig terjedően kérdeztünk rá. Nagy Márton 12 kiküldetésen és nyolc országban járt a reménybeli – de összességében inkább balul sikerült – gazdasági repülőrajt kilenc hónapja alatt, a legtöbbször Brüsszelbe utazott, az Európai Unió központjában négyszer fordult meg, Kínában kétszer öt napig, Japánban pedig egy hétig tartózkodott, és összesen 33 napot volt külföldön.

Az adatközlés nem teljes, mivel több utazás esetében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt jelezte, hogy nem adatgazda.

A költségek meglepő módon két brüsszeli és egy ausztriai látogatás alkalmával ugrottak meg a leginkább.

Brüsszeli csúcs

A nemzetgazdasági miniszter 2024. november 28. és december 2. között, a magyar uniós elnökség finisében tartózkodott a belga fővárosban. Csütörtökön a Versenyképességi Tanács ülését vezette, ahol a tagországok szakminiszterei vitatják meg a legfontosabb uniós gazdaságpolitikai ügyeket. Nagy a hétvégét is Belgiumban töltötte, hétfőn ugyanis újabb ülést elnökölt, ezúttal a foglalkoztatási, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó EPSCO Tanácsban, illetve kétoldalú találkozón is részt vett, bár arról pontosabbat nem közölt a tárca.

A takarékos szemlélet azonban csak az időbeosztásnál érvényesült, ugyanis a miniszter szállásköltsége négy napra 3 325 597 forint volt. Ez azt jelenti, hogy

éjszakánként 831 399 forintot fordítottak a kényelmére, ami kiugrónak számít Brüsszelben.

A szóban forgó háromnegyed év hivatalos útjai közül ekkor fizette a legvaskosabb hotelszámlát Nagy Márton után a minisztérium. De nem sokkal marad el egy másik brüsszeli látogatás:

The post Repülőrajt: Nagy Márton éjszakánként 700-800 ezer forintért szállt meg Brüsszelben first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?

Pornónézés közben a nők agya letekeri a látást

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.5Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.08Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek