Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Nyolc darab, egyetemistákból álló csapattal járta végig tudományos alapossággal a mai békemenetet és a Tisza rendezvényét Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese.

„Az én becsléseim szerint a Fidesz kb. 85-92 ezer embert tudott megmozgatni, ha igaz, hogy az Alkotmány utca végéig állt a tömeg és még ott is egy kicsit kiszélesedett. 1,90 ember/nm-el, megengedően számoltam” – írta Szabó Andrea.

„A TISZA rendezvényén is ott voltunk 8 csapattal, a tömeg legelején, közepén és a végén. A folyamatos kapcsolattartás alapján a tömeg eleje már a Hősök terén volt, amikor a vége éppenhogy elhagyta a Deák teret. Itt viszont 1,7 ember/nm-el számoltam, mert voltak szellősebb részek a végén. De így is, a Fidesz rendezvényénél legalább 1,7-1,8-szer többen voltak, kb. 160-170 ezren” – számolt a kutató.

„Ezek mind konzervatív becslések, de biztosan állíthatom, hogy nem voltak kétszer többen az első rendezvényen, sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is kétszer, de legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin” – vonta meg a mérleget Szabó Andrea, aki ábrákat is mellékelt a számításaihoz.

The post Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Ha valaki Orbán Viktor fenekéből jött ki, akkor mit várunk tőle?” – kampányhangulat a Békemeneten

Zelenszkij: A befagyasztott orosz vagyonból kéne fegyvereket gyártanunk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.25Ft
24 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Oct 2025 06:05 UTC
Latest change: 24 Oct 2025 06:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.25Ft
24 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Oct 2025 06:05 UTC
Latest change: 24 Oct 2025 06:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek