Szúnyogokból vett vérminták alapján szinte teljes ökoszisztémák rekonstruálhatók

Ismert, hogy Steven Spielberg 1993-as Jurassic Park című hollywoodi örökzöldjében, illetve Michael Crinchton három évvel korábban megjelent (magyarra először Őslénypark címmel lefordított) regényében úgy sikerül „feltámasztani” a dinoszauruszokat, hogy a fosszilizálódott szúnyogokból nyerik ki a DNS-t a klónozáshoz. Egyes vélemények szerint a biodiverzitásnak talán jót tenne, de egyáltalán nem biztos, hogy etikus volna dinókat klónozni, ám a vérszívókból nyert DNS alapján történő ökológiai rekonstrukció egyáltalán nem ördögtől való elképzelés.

Az ausztrál Connect Sci tudományos portál beszámolója szerint a Floridai Egyetem entomológusai a közép-floridai szúnyogmintákból a régió teljes gerinces ökoszisztémáját fel tudták térképezni. Akadt olyan rovarpéldány, amelynek szervezetéből 86 különböző gerincesfaj örökítő anyagát is ki lehetett mutatni.

A Scientific Reports folyóiratban közölt tanulmány szerint a kutatók több tízezer szúnyogot gyűjtöttek a DeLuca Rezervátum területén, és több mint 2000 rovar vérmintáját elemezve szekvenálták az ott élő emlősök, madarak, hüllők és kétéltűek DNS-ét.

Az ugyanebben a folyóiratban közölt másik tanulmányuk szerint a módszer a terepi megfigyeléseknél jóval pontosabban teszi lehetővé a gerincespopuláció egzakt felmérését, sűrűségének aktuális meghatározását – főleg a szúnyogoknak kedvező csapadékos időszakokban.


Forrás

Érdekességek

1200 milliárd forint ütötte a markát idén a prémium állampapírba befektető magyaroknak

Tíz tuti taktikai tétel, amivel nemcsak a karácsonyt, hanem 2026-ot is túlélheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.57Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 23:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 23:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.14Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 23:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 23:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek