Donald Trump közölte, hogy ő maga dönthet arról, saját kormánya fizessen-e neki kártérítést a korábbi szövetségi vizsgálatok miatt. Trump szerint a kormány „rengeteg pénzzel tartozik” neki az igazságügyi minisztérium korábbi vizsgálatai miatt, és ő maga az, aki jóváhagyhatná a kifizetést. Az elnök az után beszélt erről, hogy a New York Times megírta, hogy Trump körülbelül 230 millió dollárt (kb. 85 milliárd forintot) követel az FBI Mar-a-Lagó-i házkutatás és a 2016-os orosz beavatkozást vizsgáló nyomozás miatt.
A helyzet pontosan olyan abszurd, mint amilyen az Egyesült Államok 2025-ben: Donald Trump (az elnök) döntené el, hogy Donald Trump (az igényt benyújtó/sértett) kapjon-e közpénzből kártérítést azokért a vizsgálatokért, amelyek Donald Trump (a vádlott) ellen folytak. Hozzátette, hogy a pénzt akár jótékony célra is fordíthatná, vagy a Fehér Házban épülő új bálterem finanszírozására használná.
Az elnök a követeléseit egy olyan törvény alapján fogalmazta meg, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok kártérítést követeljenek a kormánytól, ha szövetségi alkalmazottak jogtalanul jártak el velük szemben. Az ilyen ügyeket általában a Igazságügyi Minisztérium polgári részlege vizsgálja, amelyet elvileg távol tartanak a politikai befolyástól. Csakhogy most Trump hűséges emberei ülnek azokban a kulcspozíciókban, amelyek az ő beadványait bírálhatnák el: Todd Blanche, aki korábban Trump védőügyvédje volt a Mar-a-Lago-iratok ügyében, most igazságügyminiszter-helyettes, Trump egyik vádlott-társának az ügyvédje pedig jelenleg főügyész-helyettes.
A törvény kifejezetten kizárja azokat a kereseteket, amelyek kormányzati döntésekből vagy politikai intézkedésekből erednek, így egy elnök, aki a maga ellen folytatott nyomozásért kér kártérítést, nyilvánvalóan nem fér bele a törvény hatályába. Nem véletlen, hogy még soha egyetlen hivatalban lévő amerikai elnök sem próbált kártérítést kérni a szövetségi kormánytól az ellene folytatott vizsgálatok miatt.
Az egyik beadványt 2024 augusztusában nyújtották be, eszerint rosszindulatúan jártak el a Mar-a-Lago-i házkutatás és a titkosított iratok birtoklása miatt indított eljárás során. Trump ügyvédei szerint az eljárás politikai indíttatású volt, célja az volt, hogy ártson Trump elnöki kampányának, és több tízmillió dollárnyi jogi költséget okozott neki. Az ügyben eljáró különleges ügyész tavaly novemberben ejtette a vádat az igazságügyi minisztérium azon szabályára hivatkozva, amely szerint hivatalban lévő elnök ellen nem lehet vádat emelni. A másik beadvány a 2016-os kampány és Oroszország lehetséges kapcsolatait vizsgáló nyomozásra vonatkozik, ami a mai napig triggereli Trumpot.
Trump kedden azt mondta, nem tudja pontosan, mekkora összegeket követel, és még nem beszélt erről az illetékes tisztviselőkkel. „Annyit tudok, hogy sok pénzzel tartoznak nekem” – fogalmazott. (Guardian)