Ülő gall csontvázra bukkantak egy dijoni iskola mellett

Különös temetkezési szokás dívott Dijon környékén Kr. e. 300 és 200 között: az itt élő gallok néhány esetben ülő helyzetben temették el a halottaikat. A holttestek a gödör keleti falának támaszkodnak, nyugati irányba tekintenek, és egy kivétellel egyiknél sem találtak sírmellékleteket vagy személyes tárgyakat – az egyetlen kivétel egy karperec volt.

Eddig összesen 20 így eltemetett ember maradványaira bukkantak, a legutóbbira nem messze attól a helytől, ahol tavaly 13 másik sírt is találtak. A sír felfedezéséről szerdán adott hírt a Guardian. Az eddig feltárt sírgödrök viszonylag kis területen, a belvárosban találhatók, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy egykor jelentős gall település lehetett Dijon területén.

Ritka lelet

A mostani felfedezéssel együtt eddig összesen 75 hasonló sírt találtak Franciaország, Svájc és az Egyesült Királyság területén. A régészek korábban úgy gondolták, hogy bűnözőket vagy a társadalom kiközösített tagjait temethették el így, még az is elképzelhető, hogy élve: az emberáldozat egyébként sem lenne hihetetlen, ha keltákról van szó. Ennek az ellenkezője is elképzelhető, lehet, hogy ez a temetkezési módszer kiváltságnak számított. A csontvázak közül ötön sérülések találhatóak, az egyiknek végzetes sebet ejtettek a koponyáján. A holttesteket minden sírban hasonlóan rendezték el, a kezük az ölükben nyugszik, a hátuk a gödör falának támaszkodik, a térdük behajlik.

Valérie Delattre és Laure Pecqueur francia régészek szerint valószínűbb, hogy kiemelt státuszú egyénekről lehetett szó, mint hogy bűnözőkről: ezek a sírok általában nem a temetőkön belül találhatóak, hanem valamilyen kultikus fontosságú hely közelében, ezért elképzelhetőnek tartják, hogy az ülő temetést hősöknek vagy hadvezéreknek tartogatták.

Ez nagyban eltér a korabeli temetkezési szokásoktól: Dijonban az ülősírok közelében gyermeksírokat is találtak, de a többi vaskori kelta sírnál is általában háton fekve temették el az elhunytakat. A speciális temetés sokban emlékeztet egy másik kelta szokásra, a lápba temetkezésre: a tőzeglápokból előkerült holttestek társadalmi helyzetéről a mai napig élénk vita zajlik, bár ebben az esetben úgy tűnik, hogy emberáldozatokról lehetett szó, csak az nem világos, hogy ez megtiszteltetésnek vagy büntetésnek számított-e.


Forrás

Érdekességek

A próza, ami nemcsak az irodalmon, hanem az időn is túllép

Egy friss kutatás szerint a konferenciákon elhangzó viccek kétharmadán nem nevet senki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.78Ft
18 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 22:55 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 22:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF343.71Ft
18 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Mar 2026 22:55 UTC
Latest change: 18 Mar 2026 22:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek