
Kezdjük azzal, ami most nyilvánvalóan mindenkit érdekel.
Nem, nem becslünk tömeget, bár látjuk természetesen mi is, hogy Orbán Viktortól és Deák Dánieltől az ellenzéki szakértőkig mindenki azon rugózik, hogy mennyi az annyi. De jelen pillanatban nincs elég kép, ami hitelesen mutatja be, hogy bármelyik rendezvényen mennyien voltak.
A Békemenetről a legpontosabb képek a Margit hídon készültek (ahová egyébként, ha teljesen tele van, több mint 60 ezren férnek fel), de a Kossuth térről olyan totál, amin látszik a tér két oldala, az Alkotmány utca, és a környező kis utcák telítettsége, nincsen. Nem adott ki sem a Fidesz, sem az MTI. Vagyis nem lehet megmondani, hogy mennyien voltak.
A Tisza-rendezvényen ugyan folyamatosan mutattak drónfelvételeket, de akkor, amikor a tömeg zöme már a Hősök terén volt, egy része pedig még az Andrássyn ragadt, nincs olyan felvétel, amin pontosan meg lehetne mondani, hogy az Andrássyn lévő kivetítők körül hogyan csoportosultak az emberek, illetve hogy a kivetítők közötti területeken mennyire volt gyér a tömeg az egyes pontokon.

Vagyis egyik mai rendezvényről sem lehet pontos becslést adni, bármennyire is igyekszik most mindenki belehajszolni magát és másokat ebbe a számháborúba. (Tegyük hozzá: alapból nehéz egy demonstrációnál megmondani, még ezres nagyságrendben is, hogy hányan vettek rajta részt, de pláne olyankor, amikor vonuló tömegről van szó, vagy amikor – mint most a Tisza-rendezvénynél – az eső miatt már akkor megindult egyfajta elszivárgás, amikor a résztvevők zöme még csak tartott a Hősök tere felé.) És nem, az sem hivatkozási alap, ha valaki ott volt, helyszínről tömegbecslést végezni meg pláne nem könnyű.
Mindezek miatt egyáltalán nem tartjuk ezen a ponton felelősségteljes megmozdulásnak, hogy bármiféle számot bedobjunk a diskurzusba.
Deák Dánielt azért factcheckeltük, az egy dolog, mert ordítóan nagyot csúsztatott, és a miniszterelnök ítélethirdetése sem állja meg a helyét, viszont tényleg fontos, hogy belássa mindenki: ezeken az eseményeken, legyenek bármekkorák, mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy az övé a nagyobb.

És egy anomáliára is felhívnám a figyelmet, ezek mentén (csak hogy még érthetőbb legyen, miért van ez az egész téma jelenleg túlhiszterizálva).










