Váratlanul szorossá vált a szlovén választás, amibe most még egy titkosszolgálati botrány is belekavarhat

  • Robert Golob balközép-liberális kormánya nem túl népszerű.
  • A kihívója és Orbán Viktor szövetségese, Janez Janša viszont nagyon megosztó, de így is az ő pártját tartották a választás esélyesének.
  • Az utóbbi hetekben azonban folyamatosan csökken a különbség, ráadásul Janšát most azzal vádolják, ugyanazt az izraeli hírszerzőcéget küldte rá ellenfeleire, amely magyar civileket is tőrbe csalt korábban.

Sokáig úgy tűnt, relatíve kevés izgalom várható a március 22-i parlamenti választásokon Szlovéniában: Robert Golob balközép-liberális koalíciójának egyértelműen megkopott a népszerűsége, miközben a szlovén politika nagy túlélője, a jobboldali populista Janez Janša pártja, az SDS biztosan vezetett a közvélemény-kutatásokban. A különbség kicsit szűkülni látszott az utóbbi hónapokban ugyan, de nem sok minden utalt rá, hogy Golob pártja, a Szabadság Mozgalom (GS) beérheti az SDS-t. Márciusban azonban évek óta először jelentek meg olyan felmérések, melyek a GS előnyét mutatják (noha érdemes megemlíteni, hogy eléggé szórnak a mérések), ráadásul az utolsó héten még kirobbant egy botrány is, amely külföldi beavatkozást is valószínűsít.

Azaz közvetlenül a választások előtt teljes a bizonytalanság, amelyet csak fokoz, hogy a kifejezetten arányosságra törekvő, a nagy pártokat alig felülreprezentáló rendszerben valójában semmit nem garantál az első hely, és minden a koalíciókötésen múlik majd.

Könnyen lehet akár az is, hogy végül egyik koalíció se tud többséget szerezni. A lehetőségekhez képest azért megpróbáljuk megnézni, mire számíthatunk vasárnap, annál is inkább, mert Janša és Orbán Viktor jól dokumentált kapcsolata miatt magyar vonatkozásai is lehetnek a délnyugati szomszédunkban rendezett választásnak.

Orbán és Janša szövetségét Putyin gyengítheti


Forrás

Érdekességek

Dobrev Klára semmi konkrétumot nem hajlandó elárulni az állítólagos tiszás zsarolásokról

Összerogyott egy ló a belvárosban – leállították a forgalmat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.73Ft
21 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 05:15 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 05:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.68Ft
21 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Mar 2026 05:15 UTC
Latest change: 21 Mar 2026 05:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek