Történelmi abszurd, hogy 1976. március 24-én Videla tábornok szélsőjobboldali juntájának argentin válogatottja a kommunista Lengyelország legjobbjaival találkozott Chorzówban. Igaz, amikor a dél-amerikai csapat Európába indult, még Isabel Peron volt az argentin elnök. Március 20-án is a Peron-rezsim együttese vendégeskedett Kijevben, és nyert 1-0-ra – Mario Kempes góljával – a Szovjetunió „komandájával” szemben.

Lengyelországban 2-1-re győztek a dél-amerikai futballisták, pedig 0-0-nál további érintés nélküli szögletből gólt kaptak – a sarokrúgásból Kazimierz Kmiecik küldte a hálóba a labdát –, ám Hector Scotta és René Houseman révén fordítottak.

Majd három nappal később Budapesten léptek fel. Meghívásuk annak volt köszönhető, hogy megalakulásának 75. évét ünnepelte az MLSZ, amelynek vezetői január 14-én bejelentették: a jubileum esztendejében március 27-én Argentína, június 16-án Brazília válogatottja vendégszerepel a Népstadionban. A halványkék-fehérek megérkeztek, az aranysárga mezesek budapesti fellépésére még tíz évet kellett várni.

Amikor az argentinokat hazánkba invitálták, nem sokan sejtették, milyen borzalmak várnak a dél-amerikai ország vérgőzös rendszerének nem kívánatos személyeire.

Voltak, akik tudva tudták ezt, hiszen a puccsot 1975 októbere óta tervezték, és az előkészületekről az USA külügyminisztériuma nemhogy értesült, de Henry Kissinger – aki Argentínát a dél-amerikai antikommunizmus bástyájának tekintette – arra biztatta az argentin fegyveres erőket: még azelőtt semmisítsék meg ellenfeleiket, mielőtt az Egyesült Államokban kiteljesedne a felháborodás az emberi jogi visszaélések miatt.

Kissinger szavai értő fülekre találtak, becslések szerint 15 000-30 000 ember „tűnt el” egyhamar Argentínában, ahol a politikai foglyok egy részét katonai repülőgépekről dobálták a La Plata folyóba vagy az Atlanti-óceánba – azaz a halálba –, további szerencsétleneket pedig még az 1978-as világbajnokság ideje alatt is embertelen gyötrelmeknek vetettek alá a Monumental stadion közelében lévő kínzókamrákban. (A FIFA örök szégyene, hogy abban az országban vb-t rendezett. Sőt azzal is hozzájárult a bestiális Videla-kurzus helyrehozhatatlan imázsának képtelen javításához, hogy eltűrte a 6-0-s Argentína–Peru meccs „bundáját”, amelynek segítségével a házigazdák együttese döntőt vívhatott, majd megnyerhette a tornát. A rosariói meccs előtt Videla és Kissinger közösen kereste fel az argentin együttest az öltözőben.)

Mindezt Magyarországon senki sem vetíthette előre, a futball akkor még valóban országos közönsége nemhogy Argentína politikai helyzetéről, de labdarúgó-válogatottjáról sem tudott sokat. Cesar Luis Menotti szövetségi kapitány kerete – Fillol, Passarella, Alonso, Lopez, Luque (mind River Plate), Tarantini, Monzo, Trobbiani (mind Boca Juniors), Lavolpe, Scotta, Ortiz (mind San Lorenzo), Valencia, Oviedo, Luduena (mind Talleres Cordoba), Carrascosa, Ardiles, Houseman (mind Huracan), Galvan, Bochini (mindkettő Independiente), Killer, Kempes (mindkettő Velez Sarsfield), Gallego (Newell’s Old Boys), Gatti (Union Santa Fé), Cardenas (Veracruz), Villa (Atletico Tucuman) – nem bűvölte el az igényes hazai publikumot, így a mérkőzésnek alig 21 607 fizető nézője volt.

Az érdektelenségben szerepet játszott, hogy a magyar labdarúgók oda-vissza kikaptak Wales csapatától az 1976-os Európa-bajnokság selejtezőin, ezért kénytelenek voltak távol maradni a tornától, noha 1972-ben még a legjobb négy közé jutottak az Eb-n.

Hetvenhatban aztán kiváló évet produkáltak, tíz hivatalos mérkőzésüket veretlenül – öt-öt győzelemmel és döntetlennel – zárták, sőt egy gólnál többet csak egyszer kaptak, akkor is 4-2-es diadalt arattak az osztrákok fölött Bécsben.

Az argentinok ellen 2-0-ra nyertek. Pedig Baróti Lajos szövetségi kapitány öt újoncot avatott – Gujdár Sándor, Paróczai Sándor, Ebedli Zoltán és Weimper István a kezdő tizenegyben kapott helyet, míg Csongrádi Ferenc csereként szállt be a hajrában –, ám a csapat már bő fél óra elteltével 2-0-ra vezetett Nyilasi Tibor és Fazekas László alakításával. („Fazék” gólja valóban különleges volt, mert az újpesti csatár a legritkább esetben juttatta a labdát fejjel a hálóba, ezúttal azonban így lepte meg Hugo Gatti kapust.)

A Gujdár – Paróczai, Bálint, Rab, Kántor – Nyilasi, Ebedli, Pintér (Csongrádi, 78. perc) – Fazekas, Weimper, Magyar összetételű válogatott váratlanul sima győzelmét ováció kísérte, Baróti is lelkendezett:

Öröm volt nézni a lendületet, a küzdőszellemet, s időnként a mutatós passzjátékot.

A Magyar Nemzet hasonló húrokat pengetett: „Kilencven percen át küzdött mindenki, az egész csapat bírta az iramot, a játékosok lélegzethez sem engedték jutni az ellenfelet, saját térfelükön támadták meg az argentin labdarúgókat, elveszettnek tűnő labdákért harcoltak. A lelkesedés, az akaraterő, a küzdőképesség diadalmaskodott a magasabb technikai képzettség felett.”

A Népszava egyenesen azt írta: „A magyar labdarúgók totális futballt játszottak! Nyilasi például nemegyszer saját tizenhatosán szerelt, és indított ellenakciót, a következő pillanatban pedig már az ellenfél tizenhatosán belül lépkedett hosszú lábaival.”

A siker tényleg értékes volt, még ha barátságos meccsen született is meg, mert az argentinok 1976-ban 13 mérkőzést vívtak, és ezek közül csak hármat vesztettek el (nyolc győzelem és két döntetlen mellett).

Kettőt a brazilok (1-2, 0-2), egyet a magyarok ellen…

A Népsport így értékelt: „Ez a mérkőzés, a kitűnő ellenféllel szembeni várakozáson felüli helytállás is bizonyítja, hogy milyen nagy jelentősége van a klubokban egyre inkább teret hódító, egyre öntudatosabban végzett emelt szintű edzésmunkának, a nagyobb rendnek és fegyelemnek. Súlyos hiba lenne arra gondolni, hogy válogatottunk már jobb az élen járó európai – szovjet, lengyel –, továbbá a világszerte jegyzett dél-amerikai csapatnál, de az most már aligha vitás, hogy elindultunk a felfelé vezető úton!”

A magyar futball a következő dekádokban sokat kopott, ám a hangnem évtizedek óta változatlan.

The post Vérben fürdött Argentína, miközben válogatottját Budapesten verte a magyar csapat first appeared on 24.hu.

Forrás