Vérnyomásmérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják

A magas vérnyomás egy rendkívül gyakori betegség, és nem csak az idősek körében. A 18-40 éves korosztályban is minden negyedik embert érint, a kor előre haladásával pedig egyre többeket. Bár ma már könnyen hozzáférhető eszközeink vannak a kiszűrésére, az érintettek mintegy fele mégsem részesül kezelésben, egy részük azért, mert nem is tud a betegségéről.

A magas vérnyomást (hipertónia) sokszor csendes gyilkosnak szokták nevezni, és nem ok nélkül. Jelenlétéről gyakran egyáltalán nem árulkodnak tünetek, pedig súlyos, életveszélyes károkat is képes okozni a szervezetben. Felismeréséhez fontos a vérnyomás rendszeres mérése, ám még emellett is észrevétlen maradhat, ha nem megfelelő módon végezzük a méréseket. Lapunk Dr. Jenei Zsigmond Máté kardiológus segítségével járta körbe, mi kell ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a vérnyomásunkról, és milyen gyakori hibákat kell elkerülni mérés közben.

Egy mérés nem mérés

Sokan legfeljebb évi egyszer találkoznak vérnyomásmérő készülékkel, a kötelező üzemorvosi vizsgálat alkalmával, ez azonban korántsem elég ahhoz, hogy valakinél felismerjék a hipertóniát. A vérnyomás ugyanis folyamatosan változó paraméter, amely a napszaktól, valamint különböző külső és belső tényezőktől függően is ingadozik.

The post Vérnyomásmérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Egy ötgyerekes apa és egy volt NB II-es focista halt meg az ausztriai autópályabalesetben

83 gyerekkel terhes Albánia MI-minisztere

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.91Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 19:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.35Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 19:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek