Vitatta a bíróságon az Árpád hídi gázoló, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre

B. Dávid és vádlott társa, L. Márton szabadlábon, elegáns ruhában érkeztek a bíróságra. Előbbi sötétkék öltönyt, a másik férfi fehér inget és fekete nadrágot viselt.

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A 2023. július elsején éjjel egykor történt tragédiát egy spontán kialakult gyorsulási verseny okozta, melyben egy Mercedes mellett két BMW  vett részt, és mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza során a csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes sofőrje 168–170 km/h sebességgel döngetett a Népfürdő utcai villamosmegállónál Buda felé a belső sávban.

Ezt követően a híd előbb balra, majd jobbra ívelő útkanyarulatában azt tapasztalta, hogy a gépkocsi balra kezdett húzni, ezért jobbra kormányzott. Ekkor azonban elvesztette az uralmát a járműve felett, és a szalag- és csőkorlátot átszakítva felhajtott a kerékpárútra, ahol nagyjából 69–76 km/h sebességre lassulva elütötte az ott szabályosan bicikliző 26 éves férfit.

Az ügyész elmondta, hogy az áldozatnak mindkét lába amputálódott, és még aznap a kórházban meghalt. Hozzátette: B. Dávid még a menetstabilizátort is kikapcsolta, hogy gyorsabban tudjon haladni a spontán kialakult versenyzés során.

A bringást elgázoló Mercedes felborult, és miközben pörgött a hídon, 117  km/h sebességgel belecsapódott az egyik BMW, az ütközés következtében a Mercedes vezetője nyolc napon túl gyógyuló kulcscsonttörést szenvedett, de a BMW-t vezető L. Mártonnak is több csontja eltört a balesetben.

A kerékpárost halálra gázoló B. Dávid beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban, de azt tagadta, hogy versenyzett volna a két BMW-vel. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott bele a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte érkező BMW.

A szintén súlyos sérüléseket szenvedő L. Márton szintén részben beismerte a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során. Azzal érvelt, hogy a balesetben közrejátszott, hogy az autója megcsúszott a másik járműből kifolyó olajon. Azt szerette volna elérni a nyomozati szakban, hogy közvetítői eljárásra bocsássák az ügyét, és milliós jóvátételt fizethessen a tragédiát okozó sofőrnek a sérülései miatt, ám ezt az ügyészség elutasította.

Az ügyész a sportautót vezető B. Dávidra letöltendő fogházbüntetést kért halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt – azzal, hogy végleg tiltsák el a közúti járművezetéstől.

Adrián Zoltán / 24.hu

A vele ütköző BMW-sre pedig felfüggesztett fogházbüntetést és pénzbüntetést kért az ügyész közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt – őt határozott időre tiltatnák el a közúti járművezetéstől. A mai tárgyaláson azonban a vádhatóság nem terjesztett elő mértékes indítványt arra vonatkozóan, hogy milyen büntetést szabjanak ki a terheltekre.

B. Dávid a váddal egyezően beismerte a cselekmény elkövetését a bíróságon, ám azt vitatta, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre, ezért a tárgyalás megtartását kérte. A bíróság elfogadta a beismerő vallomását.

L. Márton ugyancsak beismerte a vádiratban foglaltakat, viszont ő is tagadta, hogy gyorsulási versenyben vett volna részt.

Az ügyész pszichológus szakértő meghallgatását indítványozta annak bizonyítására, hogy B. Dávid alkalmatlan a vezetésre, és tanúk meghallgatását kérte az utcai versenyzés bizonyítása érdekében.

Az ügyvédek közlekedési szakértő, pszichológus és több tanú meghallgatását kérték azzal, hogy tehessen vallomást az elsőrendű vádlott kezelőorvosa is.

The post Vitatta a bíróságon az Árpád hídi gázoló, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Woody Allen szerint jó volt Trumppal forgatni, így szívesen dolgozna vele újra

Beismerte bűnösségét, de ragaszkodik a tárgyaláshoz az Árpád hídi gázoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 21:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 21:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek