Vitézy: 3000 lakás a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül

„3000 lakás és 56 méteres épületek a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül – két nappal a választások előtt egy ilyen beruházás nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánításáról döntött tegnap éjjel közzétett rendeletében a kormány. Minden kerületi és fővárosi hatáskört megszüntettek, pedig a nemrég elfogadott Fővárosi Településterv kifejezetten rekreációs funkciót jelölt itt meg” – írja Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

Posztjában idézi a kormányrendeletet, ami szerinte „a jól ismert engedményeket rögzíti”. Egyrészt hogy „a közlekedési működőképességet igazoló közútkezelői, forgalomtechnikai nyilatkozatot, hozzájárulást nem kell az építés előtt megszerezni”, csak a már felépült épületek használatba vételi engedélyezése során, így anélkül megépülhet az egész, hogy kiderülne a közlekedési kapcsolatok hiánya.

Másrészt „a beruházás megvalósításának, valamint az építési és használatbavételi engedély kiadásának nem feltétele a helyi, kerületi vagy fővárosi településrendezési szabályokban elöőírt közmú-és közlekedési infrastrukturális feltételek biztosítása, az infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása”. Ahogy Vitézy is jelezte, „ez így, szó szerint bele van írva”. Vagyis az önkormányzatok semmilyen közérdeket nem tudnak érvényesíteni, ami a dolguk lenne egy ekkora beruházás esetén.

Ezen túl szerepel az is benne, hogy „a beépítés módja nem korlátozott”, a megengedett magasság 56 méter.

Vitézy szerint a Népsziget jövőképét valóban ki kell találni, „de ebben a rendeletben a közérdeknek nyoma sincs, úgy akarnak beépíteni egy teljesen megközelíthetetlen telekcsoportot, egy korábbi hajójavító üzemet egy új városrésszel, hogy az alapvető városszerkezeti, üzemeltetési és közlekedési garanciák teljes egészében hiányoznak, és az önkormányzatok jogköre is megszűnik, hogy ezeket ki tudjuk kényszeríteni”.


Forrás

Érdekességek

Iran war makes things personal for veteran candidates

Szinte teljesen kiürítették Orbánék az államkasszát a választás előtt, március végén sosem volt ekkora a hiány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF377.03Ft
10 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.85Ft
10 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Apr 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Apr 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek