Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét

Volt barátnője testi sértéssel és bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe című filmből ismert Crispin Glovert – írja a People magazin.

A lap által megszerzett dokumentumok szerint a 61 éves színészt testi sértés, csalás, jogtalan kilakoltatás, hamis vádemelés és szándékos érzelmi zaklatás vádjával jelentette fel meg nem nevezett volt barátnője. A beadvány szerint a nőt „lényegében fogva tartották, és Mr. Glover hamis ürügyekkel szexuális szolgáltatásokra és ingyenes munkára kényszerítette”.

Glover képviselője a TMZ-nek adott nyilatkozatában megalapozatlannak nevezte a vádakat és kijelentette, hogy a színész a leghatározottabban tagadja ezeket, és minden rendelkezésre álló jogorvoslatot igénybe fog venni.

A beadvány a nőt az Egyesült Királyságból származó modellként írja le, aki 2015-ben ismerkedett meg Gloverrel a közösségi médián keresztül. Elmondása szerint a színész „furcsa közeledést” tanúsított felé, üzeneteket küldött neki, és arra kérte, költözzön hozzá Los Angelesbe. Végül nyolc évvel később, Drezdában találkoztak személyesen, ahol a nő állítása szerint Glover „több náci emléktárgyat is megmutatott neki a gyűjteményéből”.

Elmondása szerint Glover új életet, szállást és asszisztensi munkát ígért neki, valamint üzleti kapcsolatot ajánlott, melynek keretében segítene a nőnek karriert építeni a szórakoztatóiparban. Miután Los Angelesbe érkezett, a nő elmondása szerint Glover irányítani akarta a cselekedeteit, nyomon követni a tartózkodási helyét, és szexrabszolgaként akarta őt használni.

A beadvány szerint 2024 márciusában, amikor elhagyta a férfi otthonát, Glover kizárta őt a lakásból, és nem akarta visszaengedni. Amikor a nő megpróbált bejutni, hogy elhozza az ingóságait és a macskáit, állítása szerint Glover „megtámadta, megragadta a nyakát és fojtogatta, ami látható sebet és heget hagyott a nyakán”. Ezután a színész illetéktelen behatolás miatt fel is jelentette a nőt, és távoltartási végzést kért ellene.

Glover képviselője szerint a kérdéses napon a színész bűncselekmény áldozata lett Los Angeles-i otthonában, ahol miután kihívta a rendőrséget, vizsgálat zajlott, a nőt pedig letartóztatták.

The post Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk

A Topmodell leszek! világában a nőknek tűrniük kellett a zaklatást és a rasszizmust is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.87Ft
26 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 20:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 19:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.61Ft
26 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Feb 2026 20:05 UTC
Latest change: 26 Feb 2026 19:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek