VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem

Januárban lapunk is beszámolt arról, hogy apai örömök elé néz Pittmann Cristofel, azaz VV Cristofel, a ValóVilág 5 egykori versenyzője. A korábbi villalakó most a Ripostnak adott interjújában beszélt az apaságról, párja, Tina ugyanis nemrég életet adott a közös kislányuknak, Virginiának.

Az apaság megváltoztatja a mindennapokat és hatalmas felelősséggel jár. Mivel van egy szerető, kedves párom, ezért ő sok mindenben segít, sőt! Nem egyszerű, sok mindenre kell figyelni, például a higiéniára, nagy a felelősség is. Figyelni kell a párodra, a gyermekedre és a saját dolgaid kicsit háttérbe szorulnak. Hisz ez egy 0-24-es dolog. Elvárják, hogy erős legyél mindig. Nyilván a kisbaba az első. Ezért a szex is háttérbe szorul. Ha viszont van egy szerető párod, ezen túl lehet lendülni. Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem

– jelentette Pittmann, aki úgy fogalmaz: minden napjuk csodás, a nehézségek ellenére is.

Az első mosoly, a baba mimikája, ez mind-mind szép dolog. Okos lesz, kedves. A mosolya viszont a legszebb dolog.

A beszélgetés alkalmával szóba került az is, hogy az egykori valóságshow-szereplő máig kap sértő internetes kommenteket a múltja miatt, ám ezek nincsenek rá hatással.

A negatív véleményeket én törlöm, nem vagyok rájuk kíváncsi. Van néha egy-egy nagyon csúnya, de törlöm. Ez nem befolyásol

– osztotta meg a portállal.

Kapcsolódó
Apa lesz VV Cristofel

Párjával februárra várják a kislányukat.

The post VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát

Rogán szerint az európai titkosszolgálatok nyílt titokként kezelik, hogy 2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.26Ft
25 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 22:50 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 22:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.75Ft
25 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 22:50 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 22:44 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek