Washington szankcióval sújtotta a kolumbiai elnököt

Az Egyesült Államok szankcióval sújtotta Gustavo Petro kolumbiai elnököt és több közeli családtagját a dél-amerikai országban zajló kábítószer-előállítás miatt – közölte az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

Az intézkedés érinti az államfőn kívül feleségét, fiát, valamint kiterjed Kolumbia belügyminiszterére, Armando Alberto Benedettire.

Scott Bessent pénzügyminiszter közleménye szerint Gustavo Petro „engedi a kábítószer-kartellek virágzását, és megtagadta, hogy leállítsa tevékenységüket”, valamint hozzátette, hogy Donald Trump elnök határozott intézkedéseket tesz az Egyesült Államok védelmében és világossá tette, hogy nem fogja tolerálni az országba irányuló drogkereskedelmet. Ugyan ritka, hogy hivatalban lévő államfőt szankcionáljanak az amerikaiak, de nem példa nélküli, Oroszország, Észak-Korea és Venezuela jelenlegi vezetői is voltak már korábbi amerikai szankciók célpontjai.

Petro közösségi oldalán tagadta a vádat, mint közölte, évtizedek óta küzd a drogkereskedők ellen, és szerinte segített is mérsékelni az amerikaiak kokainfogyasztását.

Az amerikai hadsereg szeptember eleje óta közel 10 támadást hajtott végre a Dél- és Közép-Amerikához közeli nemzetközi vizeken feltételezett kábítószer-csempész hajók ellen. A célpontok többsége venezuelai illetőségű volt.

Donald Trump elnök az elmúlt napokban többször bírálta Gustavo Petro kolumbiai elnököt is a hatékony intézkedések hiánya miatt a kábítószer-előállítókkal és kereskedőkkel szemben.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök pénteken hevesen kritizálta az Egyesült Államok katonai műveleteit, és kijelentette, hogy országok nem sérthetik meg egy másik nemzet szuverenitását, vagy alkotmányát a kábítószer-kereskedelem elleni harc nevében.

A brazil államfő hozzátette, szándékában áll aggályát személyesen is közölni Donald Trump amerikai elnökkel, amikor vasárnap Malajziában egy nemzetközi csúcstalálkozó keretei között alkalmuk lesz tárgyalóasztalhoz ülni. (MTI, BBC)


Forrás

Érdekességek

Venezuela elnöke szerint Trump „háborút szít” azzal, hogy a világ legnagyobb hadihajóját küldi a Karib-térségbe

Schäfer András újra játszott az Union Berlinben, de nem volt benne köszönet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.01Ft
25 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Oct 2025 16:05 UTC
Latest change: 25 Oct 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.49Ft
25 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Oct 2025 16:05 UTC
Latest change: 25 Oct 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek