
Az Egyesült Államok felülvizsgálta az Oroszországgal folytatott háború befejezésére vonatkozó tervét, amely mostantól a frontvonal befagyasztását írja elő – jelentette be szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy a terv mindazonáltal nem tér ki a területi kérdésekre.
Nem sokkal a Miamiban rendezett ukrán-amerikai tárgyalások után Zelenszkij azt mondta, a megbeszélések nyomán kidolgozott tervezet immár nem írja elő az ukrán csapatok kivonását a Donbasz általuk felügyelt mintegy 20 százalékából. „A helyzet az, hogy az oroszok elvárnák, hogy vonuljunk ki, az amerikaiak pedig megoldást igyekeznek találni” – szögezte le Zelenszkij.
Mivel Ukrajna ellenzi a kivonulást, az amerikai tárgyalók egy demilitarizált övezet vagy egy szabad gazdasági övezet létrehozását célozzák. Zelenszkij azt mondta:
„Két lehetőség van: vagy folytatódik a háború, vagy dönteni kell valamit az összes lehetséges gazdasági övezettel kapcsolatban.”
Hangsúlyozta, hogy egy gazdasági övezetet kell létrehozni a jelenleg Oroszország által megszállt zaporizzsjei atomerőmű körül is, valamint az orosz csapatoknak ki kell vonulniuk további négy ukrán régióból – Dnyipropetrovszkból, Mikolajivból, Szumiból és Harkivból.

Az új tervezetből egyébként eltávolították azt az orosz követelést, amely megtiltaná Ukrajnának a NATO-csatlakozást, ezzel kapcsolatban pedig Zelenszkij leszögezte: a NATO dolga eldönteni, szeretné-e befogadni Ukrajnát tagállamai közé.
Öt régió áram nélkül
Zelenszkij beszéde előtt, december 24-én éjjel Oroszország ismét az ukrán villamosenergia-rendszert támadta, ami miatt öt régió szinte teljesen áram nélkül maradt, jelentette az energiaügyi minisztérium.
„Éjszaka az ellenség folytatta az energetikai infrastruktúra támadását. Ennek eredményeként reggel újabb áramkimaradások voltak a Szumi, Dnyipropetrovszk, Herszon, Harkiv és Csernyihiv megyékben” – áll a jelentésben.
Az energiaügyi osztály hozzátette, hogy dolgoznak azon, hogy a sérült berendezéseket a lehető leghamarabb üzembe helyezzék, és ennek megfelelően helyreállítsák az áramszolgáltatást.
A minisztérium megjegyezte, hogy december 24-én Ukrajna minden régiójában sorra kikapcsolják az áramot az ukránoknak a nap végéig. Az iparnak egy bizonyos határig korlátoznia kell a fogyasztást, mivel áramkorlátozási ütemtervek vannak érvényben. (BBC, Union, MTI)










