1000 milliárd forintnyi vagyon pihent 29 NER-közeli cég bankszámláján

2024 végén a száz legnagyobb pénzeszközállománnyal rendelkező hazai vállalat közül 29 volt egyértelműen köthető NER-es milliárdosokhoz, ezek pénztárában és bankszámláin pedig összesen több mint 1000 milliárd forintnyi azonnal mozdítható vagyon pihent – írja a G7.

A gyűjtésük első helyezettje a V-Híd 115 milliárd forintnyi pénzeszközzel, de a top10-be befért még például a Mészáros és Mészáros Zrt. is a maga 32,1 milliárdjával.

Mindez sok más kérdés mellett azért is érdekes, mert március végén, tehát még az országgyűlési választás előtt derült ki, hogy 3,39 milliárd forintot utaltak át a V-Híd Csoport vagyontárgyait kezelő V-Híd Vagyonkezelő Kft. számlájáról Mészáros Lőrinc magánszámlájára. A több mint 33 milliárdos vagyont, a vasútépítő cég ingatlanait, drága gépeit felügyelő Kft. számláján a tranzakció után 53 millió forint maradt, azaz a korábbi összeg alig több mint másfél százaléka.

Április 20-án pedig egy másik Mészáros-érdekeltségnél, az Envirotis Holding Zrt.-nél is kisöpörték a padlást: mintegy 4,4 milliárd forintot vontak ki, és mivel ez gyakorlatilag a cégcsoport szinte teljes likvid vagyona, nagyjából annyi pénz maradhatott a cégben, ami 2-3 havi bér kifizetését fedezi.

A Mészáros-csoport a hírre egy közleményben reagált, amiben azt írták, hogy „az Envirotis Holding Zrt.-nél éves osztalékkifizetés történt, amely minden tekintetben megfelel a hatályos jogszabályi előírásoknak és a vonatkozó vállalatirányítási szabályoknak”.

Az olyan kifizetések, mint amit az Envirotis levezényelt, önmagukban alapvetően teljesen jogszerűek, a cégek egyszerűen osztalékot fizetnek tulajdonosuknak az adott év és a korábbi évek felhalmozott profitjából, írja a G7. Az viszont már más kérdés, hogy honnan, milyen tevékenységből származik a nyereség, esetleg felmerül-e korrupció gyanúja.

Magyar Péter korábban is hangsúlyosan kampányolt azzal, hogy a korrupciógyanús ügyeket az új kormány kivizsgálja, Ruff Bálint, a Miniszterelnökség leendő vezetője pedig a múlt héten már arról beszélt, hogy az ügynökakták megnyitása után a második legfontosabb feladata, hogy „a lehető leghamarabb fel kell állítani a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalt”.

Technikailag fontos, hogy a cégeknek jogszabály szerint május 31-ig kell leadniuk a beszámolóikat, vagyis még ezelőtt a dátum előtt meg kell tartaniuk a nyereség felhasználásáról döntő közgyűléseiket.


Forrás

Érdekességek

Sherrod Brown posts big cash advantage over Jon Husted

Hajós a Heti hetesben a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.3Ft
27 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 11:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.35Ft
27 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 11:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »