Bár az már többé-kevésbé tisztázott, hogy nagyjából 20 ezer évvel ezelőtt már befejeződött a kutyák (Canis familiaris) domesztikációja, ahogy az is, hogy a 20. század elejére kipusztult japán honsúi farkas (Canis lupus hodophilax) lehet a mai ebek legközelebbi genetikai felmenője.

A ma élő több száz fajta küllemi sokféleségét hajlamosak vagyunk betudni az elmúlt pár évszázad divathullámokhoz igazodó tenyésztői szelekciójának, ám a Science folyóiratban november 13-án megjelent két tanulmány szerzői azt állítják, a morfológiai diverzitás jóval ősibb eredetű fejlemény a kutyáknál – írja a Phys.org.

A Montpelier-i Egyetem kutatócsoportja az elmúlt 129 ezer év 643 farkas- és kutyakoponyájának összehasonlító elemzésével jutott arra, hogy a szürke faraksokétól (Canis lupus) eltérő kutyaszerű koponyaforma nagyjából 11 ezer évvel ezelőtt jelent meg, kezdettől jelentős morfológiai variabilitást mutatva. Következtetésük szerint ez a sokféleség teremthette meg a mai kutyáink méretének és alakjának szélsőséges változatosságát.

A kínai Kunming Zoológiai Intézet kutatói az elmúlt 10 ezer évből származó 73 ősi kutyagenom analízisével a korábban feltárt ősi keleti (kelet-ázsiai és sarkvidéki), illetve nyugati (európai és közel-keleti) vérvonalakat vizsgálták. Tanulmányukban olyan genomikai összefüggéseket azonosítottak, amelyek meglepő párhuzamokat mutatnak a kelet-eurázsiai vadászó-gyűjtögető, földműves és pásztor népcsoportok mozgásával.

Ázsia egyes részein némi eltérés mutatkozott az emberi és a kutyapopuláció származása között. Például a nyugat-eurázsiai népekkel szoros rokonságban álló botaji kultúrában nagyrészt keleti, közelebbről sarkvidéki kutyák éltek, nem pedig olyan nyugatiak, mint amilyeneket akkoriban más nyugat-eurázsiai kultúrákban. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy az ebek 10 ezer évvel ezelőtt kulcsfontosságú szerepet játszhattak a különböző emberi kultúrák vagy közösségek közötti kulturális cserében, kereskedelemben.

A kutatók szerint a népvándorlások során az emberek magukkal vitték társaikat, ahelyett, hogy egyszerűen új kutyákat szereztek volna. Mindkét tanulmány kiemeli, hogy a modern kutyák hihetetlen sokszínűsége nem teljesen új keletű jelenség. Ennek a variációnak a genetikai és morfológiai alapjait több ezer évvel ezelőtt rakták le, a természetes szelekció, az emberi szelekció és a változatos környezetek alakították, jóval az elmúlt néhány évszázad strukturált tenyésztése előtt.

Forrás