Nem létező tanulmányokra hivatkozik a Tiszának tulajdonított fura dokumentum

Mesterséges intelligenciával írhatták azt a dokumentumot, amit az Index közölt le, és ami a kormány szerint a Tisza adóterveit részletezi – derül ki az RTL Híradóból. A riportban nyilatkozó szakértők szerint a dokumentumban hagyott technikai jellegű sorok, hangulatjelek, elcsúszott táblázatok mind utalhatnak arra, hogy azt nem ember írta.

A mintegy 600 oldalas dokumentum sok publikációkra is hivatkozik, ám ezek jelentős része nem létezik. Az RTL két hivatkozott kiadót is megkeresett, akiktől azt a választ kapták, hogy a dokumentumban említett cikkek soha nem jelentek meg.

Magyar Péter többször is hazugnak nevezte a dokumentumot, hozzátéve hogy „még hamisítani sem tudnak rendesen”. Korábban Kármán András, a Tisza gazdaságpolitikusa azt közölte, se tartalmi, se formai hasonlósága nincs a dokumentumnak a valósággal. Kocsis Máté viszont már bejelentette, a Fidesz kampányt indít a Tisza állítólagos „megszorító csomagjáról”.

Korábban a 444 természetes intelligenciája is arra jutott, hogy a kormánymédiában megfuttatott, a Tiszának tulajdonított anyag valószínűleg teljesen kamu.


Forrás

Érdekességek

‘Is the price of doing this worth it?’: North Carolina Republicans worry about Trump immigration raids

A Die Hard nem karácsonyi film a brit közvélemény szerint

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.59Ft
03 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 09:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.83Ft
03 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 09:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek