Dezodorral felfegyverkezett nő és anyja balhézott egy nyugdíjas férfival egy parkolóhelyért – videón a nem mindennapi eset

Két nő balhézott egy nyugdíjas férfival egy parkolóhelyért hétvégén az egyik tatabányai mélygarázsban. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint mindkét autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának.

Egyikük, egy 69 éves férfi kiengedett egy autót a helyről, az indexével pedig jelezte, hogy oda akar beállni. Amint azonban felszabadult a hely, egy nő bevágott elé, és elfoglalta az üres parkolót.

A nyugdíjas férfi számonkérte ezt a nőn, aki ezt nem nézte jó szemmel, és a vita hevében egy dezodoros spray-vel többször is arcon fújta vitapartnerét. A nyugdíjas inkább hátat fordított, és beült a járművébe. Idegességében azonban nem tolatni kezdett, hanem nekihajtott a 32 éves nő autójának, és koccantak.

Az incidenst a nő anyósülésen helyet foglaló édesanyja sem hagyta szó nélkül. Ütni kezdte a férfi autóját, és letörte a visszapillantó tükrét. A járőrök a helyszínen elfogták G. Gabriellát és Sz. Petrát, majd előállították őket.

A tatabányai nyomozók garázdaság vétségével gyanúsították meg a két nőt. A 49 éves, idősebb asszony beismerte és megbánta tettét, míg 32 éves lánya tagadta a terhére rót bűncselekményt.

The post Dezodorral felfegyverkezett nő és anyja balhézott egy nyugdíjas férfival egy parkolóhelyért – videón a nem mindennapi eset first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Karácsony Mihály: Gyalázatosan kevés jut nyugdíjakra

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.71Ft
03 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 12:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.36Ft
03 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 12:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek