Quentin Tarantino két részletben osztotta meg, hogy melyik húsz filmet tartja a legjobbnak a 21. század első negyedéből. Az első helyen Ridley Scott háborús akciófilmje, a 2001-es A Sólyom végveszélyben végzett, amellyel kapcsolatban felidézte: ugyan elsőre is tetszett már neki, de akkor annyira intenzív élmény volt, hogy nem működött teljesen, és nem vitte magával tovább úgy, ahogy kellett volna.
Azóta láttam még párszor, nem sokszor, de szerintem mestermű, és az egyik dolog, amit annyira szeretek benne, hogy […] ez az egyetlen film, amely teljes mértékben az Apokalipszis most hangulatát és vizuális hatását veszi célba, és szerintem el is éri ezt. 2 óra 45 percen át – vagy akármennyin – fenn tudja tartani az intenzitást, és, amikor nemrég újranéztem, a szívem végig zakatolt a film teljes játékideje alatt; megfogott, és soha nem engedett el, pedig rég láttam már. A rendezés teljesítménye pedig minden képzeletet felülmúl
– áradozott Bret Easton Ellis podcastjében a rendező, aki a Toy Story 3-at rangsorolta a második, Sofia Coppola Elveszett jelentését pedig a harmadik helyre. A listán emellett helyet kaptak olyan elismerésnek örvendő klasszikusok, mint a Mad Max – A harag útja is, a Vérző olaj, a Haláli hullák hajnala vagy a Rocksuli. De a húszas mezőny második felébe befértek meglepőbb választások, mint A Passió, a Spielberg-féle West Side Story-remake is Az 1000 halott háza 2. – A sátán bosszúja is. A teljes listát itt lehet megnézni.
Az Amerikai Pszicho szerzőjével, Bret Easton Ellisszel készített interjúnkban mi is beszéltünk filmekről és Tarantinóhoz fűződő kapcsolatáról is, azt a beszélgetést itt találják:
The post Tarantino elárulta, melyik szerinte a 21. század legjobb filmje first appeared on 24.hu.












