Vádat emeltek a lánya zaklatójának nyakát megvágó férfi ellen

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki sniccerrel megvágta a lányát zaklató férfi nyakát a kerepesi HÉV-megállóban. A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.

2024 februárjában a gödöllői HÉV-en utazott egy 21 éves nő, akit három ismeretlen férfi zaklatni kezdett. A nő felhívta az apját, aki a megállóba sietett, és felelősségre vonta a három férfit, majd dulakodni kezdtek, az apa pedig a nála lévő sniccerrel megvágta az egyik férfi nyakát. A lány apja azonnal értesítette a mentőket.

A zaklató sérülése több hét alatt gyógyult, az ügyészség közleménye szerint „csak a véletlennek köszönhető, hogy nem halt meg”.

Az apa később az RTL-nek azt mondta, nem sajnálja, amit tett, és újra megtenné, ha a gyerekét meg kellene védenie. „Odaálltam eléjük, hogy ne menjenek tovább, várjuk meg a rendőrséget, illetve felelősségre vontam őket, mint minden apa, hogy képzelik ezt, hogy az én lányommal ezt csinálják. Abban a pillanatban már ütött az első felém.

A lányát védő apát most emberölés kísérletével, a zaklató férfit szeméremsértéssel és garázdasággal vádolják. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.

(MTI)


Forrás

Érdekességek

Reagált az apa, akinek Takács Péter bazmegolva válaszolt

Republikon Intézet: egyetlen szemmel látható változás történt novemberben a pártpreferenciákban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.82Ft
03 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 19:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.27Ft
03 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 19:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek