
Már tíz gyerek belehalt a covidoltások következményeibe – írta pénteki körlevelében Vinay Prasad, akit 2025 májusában neveztek ki az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal (FDA) biológiai értékelési és kutatási központjának igazgatójaként, miután az előző vezetőt elküldte Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter. Az USA legfőbb vakcinaügyi tisztségviselője bizonyítékokkal nem támasztotta alá az állításait. Nem fejtette ki például azt sem, hogy a gyerekek halálához konkrétan milyen állapotok vezettek, és ezek hogyan kapcsolódnak az oltásokhoz, ugyanakkor a levelében megemlítette a szívizomgyulladást (myocarditis), ami az oltás nagyon ritka mellékhatása – számolt be a Guardian.
Paul Offit, a Philadelphiai Gyermekkórház fertőző betegségekre specializálódott orvosa szerint a szívizomgyulladás jóval gyakoribb és súlyosabb covidfertőzés esetén, és a kialakulásának esélyét az oltás képes csökkenteni. Ráadásul a hirtelen bekövetkező gyerekhalálozások után a kötelező boncoláskor legkésőbb kiderült volna, ha a gyerekek haláláért ez a mellékhatás lett volna felelős. Prasad körlevele oltásellenes körökben gyakori aggályokra is utalt: szerinte az FDA „nem a többszörös oltások egyidejű alkalmazásának előnyeit és kárait vizsgálta”, miközben a szakértők szerint a több oltás egyidejű beadása biztonságos és előnyt jelent a hozzáférés és az oltottság növelésében.
Az igazgató szerint az MMR-oltások (kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcinák) elég, „ha a társadalomnak csak egy elég nagy részéhez jutnak el”. Ráadásul belengette, hogy az FDA „felülvizsgálja az éves influenzaoltási keretrendszert” is, ami azt jelenti, hogy a legtöbb új vakcina esetében az immunválaszok igazolása helyett klinikai eredményeket – például a betegségek számának csökkenését – bemutató randomizált vizsgálatokat ír elő. Offit elmondta, hogy az influenzaoltásoknál lehetetlen minden évben új vizsgálatokat elvégezni az immunválaszok ellenőrzése helyett. Az oltások elérhetőségét megnehezítő intézkedések nem idegenek az amerikai egészségügyi szervezetek immár oltásellenes vezetőitől: korábban Robert F. Kennedy Jr. számos vakcinafejlesztést leállított már az országban.
„Soha nem láttam még ilyet” – kommentálta Prasad levelét Dan Jernigan, aki az idei lemondása előtt 31 évig dolgozott az amerikai járványügyi központnál (CDC), gyakran az FDA-val szoros együttműködésben. „Az lesz a vége, hogy kevesebb vakcina lesz elérhető, és több betegség lesz, amit oltással meg lehetne előzni.” Szerinte az amerikai egészségügyet jelenleg uraló káosz eredményeként csökken az emberek bizalma az orvosok felé, és „egyre nehezebben tudják eldönteni, kinek az ajánlására hallgassanak, és kiben bízhatnak meg”.









