
Ha már a hőn áhított Nobel-békedíjra hiába várt, a frissen az ő kedvéért létrehozott FIFA-békedíjat megkapta a világ egyik legkorruptabb szervezetétől Donald Trump amerikai elnök.
„Reményt akarunk látni, egységet akarunk látni, jövőt akarunk látni” – mondta díjátadó beszéd gyanánt Gianni Infantino FIFA-elnök Trumpnak, miközben átadta a díjat.
„Ezt akarjuk látni egy vezetőtől, és ön mindenképpen megérdemli az első FIFA-békedíjat. Mindig számíthat a támogatásomra, hogy segítsek békét teremteni szerte a világon. Köszönöm, elnök úr”
– folytatta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, aki Trump újraválasztása óta rendszeresen próbál sütkérezni a narancsfényben – részt vett a Mar-a-Lagóban tartott beiktatási partin, és még a gázai háborút lezárni kívánó egyiptomi békecsúcsra is kapott meghívást, hogy focis szövetségi vezetőként a világ valódi vezetőivel együtt vegye ki a részét a dicsőségből.

Trump a nyakába akasztotta az érmet, és azt mondta, ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés az életében, ami érte. „A világ biztonságosabb hely lett” – mondta saját eredményeiről, majd Pelét emlegette, amikor megkérdezték, hogy mit is jelent számára, hogy (Mexikóval és Kanadával együtt) az USA fogja megrendezni a 2026-os világbajnokságot. Végül azon viccelődött, hogy ideje lenne átnevezni az amerikai focit valami másra, hogy ne ugyanúgy hívják, mint ezt a másik sportot, ami népszerű a világban.
Ezután elkezdődhetett a 2026-as vb csoportjainak sorsolása, amiről a FIFA-gála elvileg szól.










