Hiába a helyiek tiltakozása, elkerítették a korábban szabadstrandként használt fonyódi telket, amire lakóparkot építene a Cordia

Elkerítette a Cordia azt a korábban szabadstrandként használt területet Fonyódon, amire The View néven 99 lakásos, négyszintes lakóparkot fog építeni –írja a Telex. A telket azóta biztonsági szolgálat őrzi.

A telek üdülőövezet besorolású, így arra elvileg nem lehetne lakóházakat építeni. Az önkormányzat 2018-ban kezdeményezte, hogy ezt a kormányhivatal mégis engedélyezze. A kormányhivatal akkor ehhez nem járult hozzá, de mára a Cordiának sikerült engedélyt kapnia a lakások építésére – a lakosok tiltakozása ellenére.

November végén mi is megírtuk, hogy aláírásgyűjtéssel tiltakoztak a helyiek Fonyód utolsó szabad vízparti területének beépítése ellen, ugyanis a Cordia 99 lakásos lakóparkot építene közvetlenül a fonyódi szabadstrand mellett.

A fonyódi tiltakozók több pontba szedték, hogy miért nem értenek egyet a beépítéssel. Például mivel sokan az érintett területre jártak strandolni, horgászni, és kikapcsolódni, hatalmas veszteség lenne, ha a területen kivágnák az összes fát és beépítenék azt, hiszen akkor alig pár méter szélességű szabad part rész maradna a helyieknek. Szintén nagy problémának látják, hogy a környező infrastruktúrára hatalmas nyomás nehezedne, illetve attól tartanak, hogy a Natura 2000 védelem alatt álló madárfajok életét fogja befolyásolni az építkezés és az új épületegyüttes felhúzása”.


Forrás

Érdekességek

RFK Jr.’s breakaway political party has plans for the midterms

Elképesztő csalássorozat Minnesotában: egymilliárd dollárt szívhatott ki a szociális ellátórendszerből több tucat szomáliai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 16:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 16:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek