Megnyomnád a gombot, ami bekapcsolja az önfejlesztő mesterséges intelligenciát?

Hamarosan el kell döntenie az emberiségnek, megengedi-e a mesterséges intelligencia (AI) rendszereknek, hogy önmagukat fejlesszék – állítja Jared Kaplan, az Anthropic nevű AI-cég vezető kutatója, aki szerint a szimbolikus gomb megnyomása egy rengeteg haszonnal járó „intelligenciarobbanáshoz”, de akár a technológia feletti emberi kontroll elvesztéséhez is vezethet.

Kaplan, aki a napokban adott interjút a Guardiannek, 2027 és 2030 közé teszi azt a pillanatot, amikor komolyan meg kell fontolnunk, mennyi autonómiát adunk az AI-rendszereknek, hogy kijelöljék saját evolúciójuk irányait. „Bizonyos szempontból ez a legnagyobb rizikó, mert lényegében szabadjára engedjük vele az AI-t” – mondta, és ezért arra biztatja a társadalmakat és a világ kormányait, hogy szálljanak be ebbe a vitába.

„Lehet, hogy a most kezünkben lévő AI a valaha elérhető legjobb AI. De mi nagyon nem így gondoljuk, szerintünk egyre jobbak lesznek [az AI-modellek]” – mondta Kaplan, aki szerint ha a legkedvezőbb forgatókönyv jön be, a mesterséges intelligenciának hála egészségesebbek és produktívabbak leszünk, valamint nagyobb jólétben élünk majd. Az Anthropic vezető kutatója a mesterséges intelligencia fejlődését lelassító akadályok helyett amiatt aggódik, hogy a fejlesztések üteme annyira gyors, amihez már nem vagyunk képesek alkalmazkodni, mielőtt lezajlana a következő nagy áttörés.

Az Anthropic a Google és az OpenAI mellett a három, jelenleg legfejlettebb AI-modelleket készítő cég egyike, amely a modelljeinek szoftverfejlesztési és kódolási képességeivel kíván elsősorban kitűnni. A cég november végén kiadott Claude Opus 4.5 modellje jelenleg több teszten is megelőzi a Google szintén novemberi Gemini 3 Pro modelljét és a ChatGPT legfejlettebb modelljeit.

Kaplan hátterét tekintve elméleti fizikus, aki azelőtt, hogy beszállt volna a mesterséges intelligencia iparba, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN), valamint a Johns Hopkins Egyetem kutatója volt. 2019-ben aztán csatlakozott az OpenAI-hoz, majd 2021-ben távozott Sam Altman cégétől és társalapítója lett egy új AI-startupnak, az Anthropicnak. Amellett, hogy az Anthropic a szoftverfejlesztők körében régóta népszerűnek számító Claude chatbotot fejleszti, a cég az AI-biztonság terén folytatott kutatásairól, valamint az AI-szabályozások ösztönzéséről is ismert.

Ahhoz nem kell szuperintelligencia, hogy az AI elvegye a munkádat


Forrás

Érdekességek

Ha adakozásról van szó, még mindig olyanok vagyunk, mint vadászó-gyűjtögető elődeink

Kocsis Máté: Magyar Péter folyamatos mélyrepülésben van

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
06 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 18:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
06 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Dec 2025 18:05 UTC
Latest change: 06 Dec 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek