Mosonmagyaróvári bravúr: a címvédő legyőzésével kezdte a magyar csapat az Európa Ligát

A Mosonmagyaróvár 36-34-re legyőzte a három magyar játékost foglalkoztató vendég német Thüringer HC-t a női kézilabda Európa Liga első csoportfordulójában.

A sorozatban ötödik kiírásban csoportkörös magyar klub – amely a görög OF Nea Ioniasz elleni kettős győzelemmel harcolta ki a főtáblás szereplést – jól, 3-1-gyel kezdte a mérkőzést. Az első negyedóra után 7-7 állt az eredményjelzőn. A címvédő egy 3-0-s sorozattal tudott eltávolodni (9-12), a házigazda 13-13-nál egyenlített ki. Sőt, a szünetre a vezetést is átvette a Mosonmagyaróvár, amely a középső posztokon több játékosát is nélkülözte sérülés miatt, írja az MTI.

A második játékrész eleje is szorosan alakult, az utolsó negyedórához érve azonban két találat volt a különbség Dragan Adzic vendéglátó csapata javára (27-25). A Thüringert kulcsjátékosa, Johanna Reichert szinte egyszemélyben tartotta meccsben, a végjátékban így is 35-32-re távolodott a házigazda. Hét a hat elleni játékra váltott a Thüringer, ám ez is csak arra volt elég, hogy az utolsó percben egy gólra közelített, egyenlíteni nem tudott.

Faragó Luca háromszor, Szabó Anna kétszer volt eredményes a vendégeknél, akiknél az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge nem szerzett gólt, míg Johanna Reichert 16-szor (!) talált be.

Hazai részről Laetitia Quist nyolc, a végeredményt beállító Kukely Anna hat góllal járult hozzá a két pont otthon tartásához.

A kvartett tagja még a Papp Nikolettát foglalkoztató román CS Minaur Baia Mare, illetve a norvég Larvik HK.

Az Esztergom vereséggel debütált

A MOL Esztergom elvesztette története első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, miután vasárnap 34-32-re kikapott a dán Nyköbing Falster vendégeként.

Varga Emília szerezte az esztergoamiak első találatát a csoportkörben, és jól tartották magukat a vendégek, 11-10-zel zárult az első tizenöt perc. A kapusok keveset találkoztak a labdával, az esztergomi hálóőrök első hárítására a 22. percig kellett várni, a szünetben egy találat volt a különbség a házigazda javára. Az utolsó negyedórán belül kétgólos előnyre tett szert a Nyköbing (25-23), amely a vendégek technikai hibáit kihasználva, gyors gólokat szerezve a záró tíz percben már három találattal is vezetett (30-27). Innen már nem volt visszaút az Esztergom számára, a dán együttes a találkozón látottakhoz képest végül sima győzelmet aratott.

Varga hét találattal lett az esztergomiak legeredményesebbje, Herczeg Lili öt lövést hárított, Bukovszky Annának egy-egy védése és gólja volt. Mindkét félidőt 17-16-ra nyerte a házigazda.

A Rapid Bucuresti 32-32-es döntetlent játszott hazai pályán a Tertnes Bergen együttesével, a román csapatban Korsós Dorina három, Töpfner Alexandra egy gólt szerzett a sorozat honlapja alapján.

Európa Liga, 1. forduló, A csoport

Motherson Mosonmagyaróvári KC-Thüringer HC (német) 36-34 (16-15)

lövések/gólok: 48/36, illetve 51/34

gólok hétméteresből: 3/3, illetve 7/6

kiállítások: 8, illetve 6 perc

 

B csoport:

Nyköbing Falster (dán)-MOL Esztergom 34-32 (17-16)

lövések/gólok: 43/34, illetve 53/32

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 3/3

kiállítások: 2, illetve 10 perc

Kapcsolódó
Linn Blohm (elöl, k), a Győr, valamint Suzanne Wajoka (b), Tyra Axnér (k) és Xenia Smits (j), a Metz játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 6. fordulójában a Győri Audi ETO KC - Metz HB mérkőzésen a győri Audi Arénában 2025. november 1-jén.

The post Mosonmagyaróvári bravúr: a címvédő legyőzésével kezdte a magyar csapat az Európa Ligát first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Magyar: Én sosem fogom megkérdőjelezni a kormánypárti politikusok magyarságát

Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a szlogenjük új honlapját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF386.07Ft
12 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.48Ft
12 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek