Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia

Grönland inkább Dániához akar tartozni, mint az Egyesült Államokhoz – jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök kedden.

Geopolitikai válsággal szembesülünk, és amennyiben itt és most választanunk kellene az Egyesült Államok és Dánia között, akkor Dániát választanánk. Egységben vagyunk a Dán Királyságban

– hangoztatta Nielsen Mette Frederiksen dán kormányfővel közösen tartott koppenhágai sajtótájékoztatóján.

Frederiksen hangsúlyozta, hogy nem könnyű ellenállni „legközelebbi szövetségeseink elfogadhatatlan nyomásának”. Ugyanakkor „nem lehet erővel a határokat eltolni, és nem lehet egy lakosságot megvásárolni”. Figyelmeztetett egyben, hogy „a nehezebb része még előttünk áll”.

Szerdán tárgyalások jönnek

Nielsen szerint hatalmas nyomás nehezedik a grönlandi lakosságra. Dánia oldalán állnak, és közösen bocsátkoznak tárgyalásokba, ahonnan aztán együtt is távoznak – fogalmazott.

Várhatóan szerdán ül asztalhoz egymással Dánia, Grönland, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere; Lokke Rasmussen, Vivian Motzfeldt és Marco Rubio, a megbeszélésén J.D. Vance amerikai alelnök is részt vesz.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára a Grönlandra vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban hétfőn úgy fogalmazott, hogy Grönlandnak is legjobb érdeke lenne, ha az Egyesült Államok részévé válna és az Egyesült Államok védelmében részesülne. Megjegyezte, hogy a sziget esetleges ellenséges szándékú átvétele Kína vagy Oroszország részéről nem lenne jó sem az Egyesült Államok, sem Európa, sem Grönland számára.

(MTI)

The post Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, a „nullával egyenlő” az önkormányzat segítsége

A menedékjog ügye még egyet taszíthat a mélyponton lévő magyar–lengyel kapcsolatokon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF385.16Ft
14 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.55Ft
14 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek