Az amerikaiak megszerezték a gépet, ami a Havanna-szindróma tüneteit okozhatta

Lassan tíz éve megoldatlan rejtélyt jelent a főként amerikai diplomatákat érintő Havanna-szindróma: az első esetekről 2016-ban számoltak be a kubai fővárosból, de a fejfájással, memória- és figyelemzavavarral járó tünetegyüttesnek sem az okára, sem a pontos működésére nem sikerült még rájönni. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium most egy lépéssel közelebb került a megoldáshoz: a szervezet ügynökei megszereztek egy gépet, ami a gyanú szerint alkalmas rá, hogy előidézze a tüneteket.

A rejtélyes gépről egyelőre nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy a szenátust a múlt év végén tájékoztatták a beszerzéséről, és hogy a minisztérium munkatársai nyolc számjegyű összeget fizettek érte – hogy kinek, és hogy pontosan hol szerezték be, rejtély. Az ügyre rálátó forrás a CNN-nek név nélkül azt nyilatkozta, hogy a gép beleférne egy hátizsákba, és bár nem kizárólag orosz eredetű, orosz alkatrészek is találhatóak benne.

Még mindig több a kérdés, mint a válasz

Ez már csak azért is érdekes, mert már korábban felmerült, hogy a támadások mögött az oroszok állnak – igaz, az egész történet annyira homályos, hogy korábban a CIA cáfolta, hogy orosz titkosszolgálati akciót sejtenének a rejtélyes tünetek hátterében. Egy jó darabig az sem volt világos, hogy mi okozhatja őket: kezdetben a Zika-vírus miatti rendszeres szúnyogirtásoknál alkalmazott vegyszereket okolták, mások szerint a meghibásodott kubai lehallgatókészülékek által kibocsátott ultrahangok okozták a panaszokat, de az is felmerült, hogy egy helyi tücsökfaj ciripelésse váltotta ki őket.

A rejtélyes eszköz előkerülése előtt nem sokkal, 2025 januárjában a hírszerzés még nem tartotta valószínűnek, hogy az esetek mögött valamilyen, az Egyesült Államokkal szemben ellenséges hatalom állna. Az áldozatok arra panaszkodtak, hogy a kormány nem veszi elég komolyan a panaszaikat, pedig egyes esetekben ezek olyan súlyosak voltak, hogy egyes diplomatáknak vissza is kellett vonulniuk miattuk – és most úgy tűnik, hogy valóban létezik egy olyan eszköz, amivel elő lehet idézni őket. Hogy ki használta és ki fejlesztette, az nem derült ki, de egyes meg nem nevezett hírszerzők attól tartanak, hogy ha ez a gép könnyen hordozható és hatékony, ráadásul az ügynököknek sikerült is vásárolniuk belőle egyet, más titkosszolgálatok is rendelkezhetnek vele.


Forrás

Érdekességek

Trump üzent az iráni tüntetőknek: Tartsatok ki, érkezik a segítség

Az ELTE kutatói bizonyították, hogy a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF385.95Ft
14 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 11:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.14Ft
14 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 11:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek