A világ belépett a „globális vízcsőd” korszakába – figyelmeztet egy új ENSZ-jelentés, amely szerint a vízkészletek túlhasználata és szennyezése emberek milliárdjainak életét veszélyezteti, és akár rendszerszintű összeomláshoz is vezethet, ami súlyos következményekkel járna a békét és a társadalmi stabilitást illetően. A jelentés megállapítja, hogy sok társadalom már régóta gyorsabban használja fel a felszíni és talajvízkészleteket, mint amilyen ütemben azok természetes módon megújulnak, miközben a hosszú távú víztározók – például a víztartó rétegek és a vizes élőhelyek – egy része helyrehozhatatlanul károsodott. A klímaváltozás pedig tovább súlyosbítja a helyzetet: olvadnak a víztározóként is szolgáló gleccserek, és egyre gyakoribbak az extrém száraz és csapadékos időszakok közötti hirtelen váltások.

A vízcsőd kifejezést azért vezették most be, mert a jelentés szerint sok térség már túlhaladt azon a ponton, annan vissza lehetne térni a korábbi állapothoz. Így már nem egyszerű hiányról vagy válságról van szó, hanem csődről, ahogy azt a pénzügyi analógia is mutatja: a társadalmak tartósan több vizet fogyasztanak, mint amennyi fenntarthatóan járna nekik, vagyis többet „költenek”, mint amennyi „bevételük ” van.

Ennek következtében a Föld lakosságának mintegy 75 százaléka ma már vízhiányos vagy kritikusan vízhiányos országokban él, és körülbelül 2 milliárd ember tartózkodik olyan területeken, ahol a felszín süllyed a túlzott talajvíz-kitermelés miatt. A vízhez kapcsolódó konfliktusok száma 2010 és 2024 között nagyjából 20-ról több mint 400-ra nőtt, miközben olyan nagy folyók, mint az Egyesült Államokban a Colorado vagy Ausztráliában a Murray–Darling folyórendszer, egyre gyakrabban el sem jutnak a tengerig.

A világ nagy tavai közül minden második zsugorodott az 1990-es évek eleje óta, és egyre több város él át olyan válságos időszakokat, amikor átmenetileg elfogy az ivóvíz – többek között az indiai Csennai, a dél-afrikai Fokváros, a brazíliai São Paulo és az iráni Teherán is megtapasztalta már ezt az elmúlt években. A globális édesvíz-felhasználás mintegy 70 százaléka a mezőgazdasághoz kötődik, miközben a világ élelmiszer-termelésének több mint fele olyan térségekben zajlik, ahol a víztárolás csökken vagy bizonytalanná vált, ami a nemzetközi kereskedelmen keresztül az ellátásbiztonságot is fenyegeti.

A jelentés súlyos környezeti és városi károkat is felsorol: az elmúlt 50 évben az Európai Unió területével összemérhető nagyságú vizes élőhely tűnt el, miközben számos nagyváros süllyed – például az iráni Rafszandzsán évente 30 centiméterrel, az amerikai Tulare (28 cm), illetve Mexikóváros (21 cm). A vízcsőd egyik leglátványosabb jeleként a törökországi Konya mezőgazdasági térségben már több száz víznyelő jelent meg.

Az ENSZ átfogó szemléletváltást sürget a vízgazdálkodásban: a vízkivételek jogait a ma már lecsökkent készletekhez kell igazítani, alapjaiban kell átalakítani a vízigényes ágazatokat – különösen a mezőgazdaságot és az ipart –, és támogatni kell azokat a közösségeket, amelyeknek alkalmazkodniuk kell az új korlátozásokhoz. Az ENSZ vezetői szerint a vízcsőd egyre inkább a kényszerű elvándorlás és a konfliktusok egyik fő mozgatórugójává válik, ugyanakkor a víz igazságos kezelése ritka lehetőséget kínálhat az országok közötti együttműködésre egy egyre polarizálódó világban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Forrás