Január közepén egy 19 éves kanadai nő holttestére bukkantak a világ legnagyobb homokszigetén, az Ausztrália keleti partján fekvő K’garin. Piper James mozdulatlan testét a korábban Fraser-szigetnek nevezett, az UNESCO világörökségi listán is szereplő turistaparadicsom egyik népszerű látványossága, egy hajóroncs közelében találta meg két, éppen arra autózó férfi, akik elmondták, a fiatal nőt ekkor körülbelül tíz dingó vette körül.

A turista hat hete tartózkodott a szigeten, és január 19-én 5 óra tájékában a szokásossá vált reggeli úszására indult, ahonnan már nem tért vissza. Az előzetes boncolási eredmények szerint az elsődleges halálok fulladás volt, de dingóharapásokat is találtak rajta, amelyek közül némelyiket a halál beállta előtt szerzett, másokat pedig utána – az orvosok szerint ugyanakkor a halál előtti harapások nem voltak végzetesek.

Az ügy újra fellobbantotta a vitákat a turizmus és a természetvédelem kapcsolatáról, illetve az ember és a vadon élő állatok közötti interakciókról. A dingó (Canis lupus dingo) ugyanis Ausztrália őshonos kutyaféléje, szárazföldi csúcsragadozója, ráadásul éppen K’gari szigete ad otthont a genetikailag legtisztább dingópopulációnak, miközben a szigetet egyre nagyobb ökológiai nyomás alá helyező turizmus kezdi megváltoztatni a vadállatok viselkedését: a dingók egyre gyakrabban közelítenek az őket etető vagy velük fotózkodni készülő emberekhez, és ezzel fokozatosan elveszítik a természetes óvatosságukat, ami növeli a konfliktusok kockázatát.

Az őslakosoknak szentek, az ökoszisztémának hasznosak, a turistákra veszélyesek

Piper James, a kalandvágyó fiatal kanadai nő, aki a szigeten dolgozott, hogy finanszírozza utazásait, sok K’gari-látogató kalandvágyát testesítette meg. Barátai és családja élénk, természetkedvelő személyként írták le; izgatottan mesélt a sziget partjairól és vadon élő állatairól, sőt a dingókat az otthoni kutyájához hasonlította. Az incidens reggelén egyedül ment le az erős áramlatairól ismert óceáni partszakaszra, a 75 Mile Beach-re, hogy megmártózzon. Néhány órával később találtak rá a holttestére, amit egy dingócsapat vett körül. Bár a teljes kórtani eredményekre még várni kell, a jelek arra utalnak, hogy veszélyes tengeri körülmények között fulladt meg, amit a dingók jelenléte bonyolított. K’gari keleti partjain gyakoriak a magas hullámok és az áramlatok, a társak felügyelete nélküli úszás pedig jelentősen növeli a kockázatot – ezt a helyi előírások egyébként határozottan tiltják, de a szabály betartatása gyakorlatilag lehetetlen.

Az esetre válaszul a queenslandi hatóságok intenzív megfigyeléssel azonosítottak egy körülbelül 10 fős, agresszívan viselkedő dingócsapatot. Hatot már elaltattak közülük, a többiekre pedig szintén ez a sors vár. A döntés, amelyet a közbiztonság védelmével indokoltak, heves tiltakozást váltott ki a természetvédők és a sziget őslakosai, a butchullák körében.

K’gari dingói, amelyeket a butchulla nép nyelvén wongarinak neveznek, Ausztrália legtisztább törzséhez tartoznak, még ha kevesen is maradtak: legfeljebb 200 dingó élhet a szigeten. Mivel a szárazföldi populációktól elszigetelten élnek, minimális a keveredés a házikutyákkal, így megőrizték azokat a genetikai tulajdonságokat, amelyek közelebb állnak ázsiai őseikhez. Csúcsragadozóként a dingók kulcsfontosságú ökológiai szerepet töltenek be. Szabályozzák a zsákmányállományokat (például a kengurukét és wallabykét), ezáltal védik a sziget törékeny ökoszisztémáit, magaslati tavait és esőerdőit, ráadásul a köztes ragadozók visszaszorításával közvetve a kisebb őshonos fajokat is segítik. A természetvédelmi szervezetek szerint jelentős számú egyed eltávolításával – ahogy azt korábbi esetek bizonyítják – csökkenhet a dingók genetikai sokszínűsége, és ezzel például különböző betegségekre is hajlamosabbá válhatnak.

De nemcsak ökológiai, hanem kulturális szempontból is problémás a helyzet: a butchulla emberek szentként tekintenek a wongarikra, amelyek központi szerepet játszanak őstörténetükben, és védelmüket a politikai megállapodásokban is rögzítették – a butchulla őslakosok Queensland állam kormányával közösen kezelik a sziget ügyeit. A dingók jelenléte nélkül ráadásul valószínűleg a világörökségi státuszt sem kapta volna meg K’gari, hiszen a genetikailag tiszta állatok a sziget ép ökológiai rendszerének egyik legfontosabb szimbólumai.

Az emberevő dingó képe csak mítosz, de az elmúlt években egyre több bajt okoznak

Forrás