„Egy másfél éves gyerek átlagosan napi másfél órát tölt a képernyők előtt ma Magyarországon.”

„Az óvodások 80-90 százaléka mindennap használ valamilyen okoseszközt.”

„A hároméves gyerekek 4,5, a hatévesek 11 százalékának van már saját okostelefonja.”

– ez csak néhány azon sokkoló statisztikák közül, amelyek február 7-én, szombaton hangzottak el az EduTech Hungary Zrt. és az EdTech Koalíció szervezésében megvalósított Alfáktól Omegáig – Digitális Gyermekjóllét Konferencia és Kiállítás 2026 eseményen. A budapesti Falk1 Rendezvényközpontban közel kétszáz regisztrált vendég gyűlt össze, és a szervezők egy asztalhoz ültették az ágazati döntéshozókat, a gyerekekkel foglalkozó szakembereket és a téma kutatóit is, hogy a hallgatóság a megdöbbentő statisztikai adatok mellett kézzel fogható tanácsokat és javaslatokat is kaphasson.

Ám a résztvevők betekintést kaphattak Nagy Ildikó Mária, a Zuglói Egyesített Óvoda – Csicsergő Tagóvoda intézményvezetőjének tapasztalatain keresztül abba is, milyen alapvető problémákat okoz, hogy ma már a kisgyerekek és a szüleik együtt függenek valami olyasmitől, aminek a hosszú távú hatásairól még mindig nincsenek megnyugtató kutatási eredmények, aggasztó sejtések viszont annál inkább. Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy a figyelemzavarok egy része a képernyők miatt alakulhat ki, ahogy a rengeteg digitális inger ronthatja a beszédértést és -fejlődést is. A digitális térben töltött idő ráadásul a valóságtól vonja el az értékes perceket, vagy inkább órákat, ez pedig azt jelenti, hogy a gyerekek kevesebbet mozognak, kevesebb időt töltenek a családjukkal, és bár ez meglepően hangozhat, de annál fontosabb: unatkozni sem jut idejük okostelefonnal a kezükben.

Miközben a szakértőknek és a különböző intézmények munkatársainak eltérő a hozzáállása a tiltáshoz és a korlátozásokhoz, abban a szombati esemény alapján kivétel nélkül egyetértenek, hogy az okostelefonok jelenléte a kisgyerekek életében kimondottan veszélyes lehet a fejlődésükre és személyes kapcsolataik alakulására.

Országjárás másképp

A konferencia alapvetően az EdTech Koalíció szakmai partnereit sorakoztatta fel, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a NIT a Fiatalokért Nonprofit Kft. Digitális tudatosság és Ifjúságvédelmi Oktatási Központ, a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Zuglói Egyesített Óvoda Csicsergő Tagóvoda képviseltette magát a területen kutató és tevékenykedő szakemberek mellett.

Az esemény nyitóbeszédében Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért felelős államtitkára bejelentette, hogy a társadalmi igények és a szakmai szervezetek javaslatai alapján a minisztérium is támogatja egy széleskörű edukációs kampány elindítását, annak részeként pedig egy olyan országjárást, ami Magyarországon belül mindenhol megszólítja a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat is valamilyen formában a témával kapcsolatban. Ez a 100+1 Tipp, hogy hogyan csökkenjen a képernyőidőd, ami nemcsak az ágazati szakértők javaslatait ismételgeti, hanem felnőttek és gyerekek praktikáit is gyűjti országszerte. Az államtitkár emellett sikerként számolt be az iskolai telefonhasználat erős korlátozásáról – amire többször is visszatértek még a szakértők a nap folyamán –, amelyről elmondta: ezzel az állam megtette a szükséges lépést, amit követeltek tőle a szervezetek és a szülők, és innentől már a szülőkön múlik a digitális nevelés, hiszen alapvetően az ő joguk a gyermeknevelés.

Ez a sikerkommunikáció némiképp ellentmondásos volt a konferencia egyik fő üzenetével, ami azt hangsúlyozta, hogy nem a tiltás jelenti a megoldást, hanem a tudatos használat, amelynek kereteit a gyerekek és a szüleik lehetőség szerint közösen alakítják ki. Épp ezért a kerekasztal-beszélgetésekben több magyarázat is született arra, hogy az, ami az iskolákban történik, miért nem tiltás, és miért kell inkább korlátozásként hivatkozni rá.

A 10 éves kor vízválasztó

Antal Eszter, az Edutech Hungary Zrt. vezérigazgató-helyettese mutatta be azokat a gyermekjólléti ajánlásokat, amiket a teljes szektorból válogatott szereplők bevonásával igyekeztek összeállítani. Ebből most egy kiterjedt útmutató ismerhető meg, amit a körültekintő szülőknek készítettek. Antal elmondta, tisztában vannak azzal, hogy ez az útmutató nem tud eljutni minden szülőhöz, és a terjedelme nem is teszi lehetővé, hogy az ország minden családjában ez alapján dolgozzanak a közösen megválasztott határokon. Azonban hosszabb távon az az elképzelésük, hogy a szakembereknek és pedagógusoknak szánt ajánlások segítségével eljussanak az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó családokhoz is: például a védőnők és a háziorvosok bevonásán keresztül. Ők úgy látják, hogy a szülők, akik már most sokat foglalkoznak a gyerekeik digitális jóllétével, sokszor tanácstalanok, hogy mit és hogyan kellene meghatározniuk az eszközhasználat szabályaival kapcsolatban – az iránymutatás nekik segíthet, az okostelefon kiválasztásától az életkori sajátosságokat figyelembe vevő javaslatokig. Az EduTech elsősorban a 0-9 éves gyerekek eszközhasználatáról és tartalomfogyasztásáról beszél, a 10 éves kor ugyanis egyfajta vízválasztó: általában ilyenkor kapják meg a gyerekek az első saját eszközüket, ami egészen új dimenziót jelent a korlátozások tekintetében is.

A javaslatcsomag praktikus kérdéslistával is igyekszik segíteni a szülőknek, egy nemzetközi kutatási program keretében pedig iskolai tananyagot is fejlesztenek az egészségesebb online jelenlét támogatása érdekében.

Az erőfeszítéseknek pedig már nyoma is van: Németh Szilvia, a Kreatív Tanulás és Oktatás Alapítvány operatív igazgatója a konferencián röviden ismertette a Tatabányai Tankerületben mintegy 2600 gyermek bevonásával végzett kutatás előzetes eredményeit és a fejlesztett mérőeszköz használatának első tapasztalatait. A szakemberek ugyanis a Digitális Gyermekradarral egy olyan eszközben gondolkodnak, amivel komplett osztályok digitális problématérképét vázolhatják fel.

Ha már rendelkezésre áll egy ilyen, akkor pedig hatékonyan be is lehet avatkozni. A bevont 12-13 éves gyerekek között ezzel felmérik a digitális viselkedés tulajdonságait, a függőség jeleit, az online zaklatásban való érintettséget, a mesterségesintelligencia-használat mértékét és minőségét, valamint a szülők bevonódását is egyéb paraméterek mellett. A térkép alapján kimondottan az adott osztály problémáira és kérdéseire tudnak reagálni, megfelelő segédanyagokkal, osztályfőnöki órákkal, szakemberek segítségével.

„Tanárként is ötször nyúltam a telefonomért 15 perc alatt”

A bemutatott felmérések szerint a válaszadó gyerekek több mint felének van nyilvános közösségimédia-fiókja. Mivel túlnyomó részt 12-13 éves iskolásokról van szó, eleve aggályos, hogy regisztráltak a papíron általában 13 éves kortól használható platformokon, de a nyilvános profilok számos egyéb veszélyt is magukban hordoznak az online bántalmazástól kezdve a groomingon (becserkészés, behálózás) át a digitális csalásokig.

Pöltl Ákos, az MCC Ifjúságkutató Intézetének családbiztonsági szakértője szerint hetente 300-400 gyermeknek és szüleiknek tart előadásokat a digitális eszközhasználattal kapcsolatban. A Kapcsolj ki! mozgalom alapítója szerint társadalmi, közösségi megoldásra van szükség, a függőség és a digitális világ túlzott szerepe vagy térnyerése nem kezelhető egyéni problémaként a gyerekek esetében. Úgy látja, hogy a gyerekek mintegy 80 százaléka találkozott már azzal, hogy nem tudta letenni a telefonját, de ez a probléma nem jut el a szülőkhöz, mert nem mondják el vagy nem tudják, hogy hogyan kellene ezt elmondaniuk. Munkájának szerepét ezért abban látja, hogy megismerteti a szülőkkel a problémákat, amiket sokszor a tanárokban is tudatosítani kell. Ő mesélt arról a pedagógusról is, aki Pöltl buzdítására kipróbált egy 15 perces korlátozást a telefonján, de azon kapta magát, hogy ilyen rövid idő alatt is ötször nyúlt a készülékért, hiába tudta, hogy azt egy korlátozott ideig önként vállalva nem használhatja.

A gyerekek pedig a példából tanulnak, azon keresztül alakulnak ki a saját szokásaik. A szakemberek között a veszélyesség mellett ebben volt teljes egyetértés. Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója emelte ezt ki, aki a sportéletből hozott párhuzamokat. De nem ő volt az egyetlen, aki a sportoló gyerekekkel példálózott. Dr. Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház stratégiai igazgatója és főigazgató-helyettese a saját fiát hozta fel példaként. Öttusázó gyermeke a világbajnokság után azért nem látta a gratulációkat az Instagramján, mert lejárt a saját maga által az alkalmazásra dedikált képernyőideje. Az ötgyermekes édesanya büszkén mesélt erről a számára szülői sikerről, de azzal a jelenlévők is tisztában voltak, hogy sajnos nagyon kevés 20 éves fiatal, vagy fiatalabb kamasz anyukája mondhat el magáról hasonlót.

A kórházigazgató beszélt még arról a szomorú tényről is, hogy hiába rendelkezik a fővárosi gyermekkórház az ország legnagyobb pszichiátriai osztályával, 20 jól képzett gyerekpszichiáterrel, a várólista így is egyre hosszabb. Egyre több gyereknek van ugyanis szüksége orvosi segítségre a függőség, a mentális zavarok, a testkép- vagy étkezési zavarok kezelésében. És most nem 20-25 éves fiatal nőkről, hanem kiskamasz gyerekekről vagy még kisebbekről van szó.

Bese úgy fogalmazott, hogy nem is azzal van baj, hogy a képernyő megjelenik a gyerekek és a fiatalok életében. A gond az, amit elvesz: a minőségi alvást, a jóleső mozgást, a valódi kapcsolódást és az unalom idejét. Mert unatkozni sokkal fontosabb, mint amilyennek sokan gondolják. Ezért tartja fontosnak a szülői példát és az otthoni szabályokat, amik olyan egyszerűek is lehetnek, mint hogy evés közben nem lehet eszköz az asztal közelében, vagy hogy elalvás előtt egy órával már nem használhat senki képernyőt.

Pelenkás óvodások, tablettartó a babakocsin, mobilzseb a szoptatóspárnában

Vannak helyzetek azonban, amikor a gyerek még nem is fogja fel, hogy képernyőt lát, mégis az élete részévé válik a kijelző. Az édesanyja ugyanis abba néz a szeme helyett a szoptatás közben, a babakocsiban a tablet fordul felé és nem a szülő – állította Nagy Ildikó Mária, aki óvodapedagógusként és intézményvezetőként sok olyat látott az elmúlt másfél évtizedben, amiről úgy véli, nem szabadna, hogy megtörténjen.

Mesélt olyan szülőről is, aki az óvodai nyílt napon egy galéria függönye mögé bújva e-mailezett a laptopján, vagy arról az édesanyáról, aki telefont akart elhelyezni a gyereke öltözőszekrényébe, hogy ha probléma van a kicsivel, akkor azt adják neki oda. A legextrémebb példa mégsem közvetlenül a képernyő miatt adódott: egy olyan gyerek esetét említette, aki az óvodai beiratkozáskor még nem volt szobatiszta, az édesanyja pedig nem is látta ezt problémának, pelenkásként képzelte el a gyerekét az óvodában is. Nagy szerint az, hogy a digitális világ ennyire elsöpörte az offline kapcsolódást és figyelmet a szülő-gyermek kapcsolatokban, teljesen rányomja a bélyegét a gyereknevelésre, ami ilyen extrém esetekben csúcsosodhat ki.

Akadnak azonban jó példák is, még akkor is, ha ezek csak elszigetelten működnek egyelőre. Van olyan iskola – például a Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola –, ahol a hatodikos gyerekek oktatják ki a felnőtteket arról, hogy cseteléskor nem látják a másik fél gesztusait, nem látják az arcukon az érzelmeket, így nem is hiányzik nekik, hogy pötyögve kommunikálhassanak. Horváth Szilárd, az iskola vezetője elmondta, hogy ma már nemcsak az iskola diákjai, hanem a családjaik sem használnak aktívan okoseszközöket sem otthon, sem az iskolában (bizonyos oktatási helyzeteken kívül). Ez a megállapodás eredményezte azt, hogy az idegrendszeri érettségben szignifikáns fejlődést tapasztalnak. Horváth azt tapasztalja, hogy bőven elég, ha a nyolcadikosok az év vége után elkezdenek belerázódni az okoseszközök használatába, addig pedig fontosabb, hogy a gondolkodási és tanulási képességeik fejlődjenek.

Ez utóbbi pedig nekünk, felnőtteknek sem ártana. Aczél Petra, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője ugyanis az előadásában elmondta, hogy az AI szinte bárkit ki tud szorítani majd a munkaerőpiacról, aki nem képes alkalmazkodni és megtanulni új képességeket és készségeket. Szerinte azonban a tudás mellett kíváncsiságra is szükség van, a világ megismerésének képességére, amiben ugyan lehet helye az AI-nak, de nem lehet mindent átadni vagy kiszervezni a gépeknek.

Aczél egy olyan kutatást is idézett, amelyet az aktív közösségimédia-felhasználók körében végeztek – ebből az derült ki, hogy a legtöbben még fizetni is hajlandók lennének, hogy ne létezzenek ezek a platformok. Ez az eredmény mutatja talán a legjobban azt, hogy egy olyan online dzsungelben kell boldogulnia jelenleg már a legkisebb gyerekeknek is, amivel a felnőttek még mindig nem tudtak megbirkózni, ráadásul sokkal gyorsabban növekszik annál, hogy megismerhető legyen egyhamar.

A konszenzus így egyelőre feltételezés marad: a túlzott használat valószínűleg káros, a megoldást pedig a logikus korlátozás jelentheti.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Forrás