„A placcon klappol, rímel a duma,
a meglepetéstől megáll a Duna.
Folyékony poénok egymás után –
fekete lábú indián.”
Fenyő Miklós: Ye-ye Mr. Yello; Jól nézünk Miki LP, 1984

[Bevezetés] Eltelt már néhány hét a halálhír óta. A nekrológszezonból kicsúsztunk. Nem is baj. Lement legalább. Különben is nekrológtúltermelési válságban van a világ, amióta a Facebook nevű társadalombomlasztó, agyrohasztó, elmebetegképző szoftver algoritmikusan termelteti a szép, mélyen átérzett („Már csak átérzett érzelmeket érzek már csak” – mondotta Bada Dada, egy másik jelentős dalszövegíró), részvétteli lájkvadászatokat: elhunyt a híres halott, fájdalomtól megtört szívvel legyen neki könnyű a föld, kereszt, kereszt, könnyes arc, fekete zászló, törött szív, fekete szív, szomorú bicepsz, sírhant, vámpír, vámpír. A lájk itt részvétet jelent.

Onnan kell kezdenem – és ígérem, messzire jutok –, hogy sosem szerettem a Hungária együttest, illetve azt a fröccsöntött pálmafás, plasztiksevroletes pszeudoamcsi, de nekem mindig mélykádárinak tűnő jampecvircsaftot, amellyel Fenyőék meghülyítették (magukra csavarták) a háromnegyed országot annak idején.

Muszáj is lesz kifejtenem, hogy miért.

Az ilyen korai, tíz-tizenegy-tizenkét éves korban beütő zenei hatások – tudományosan igazoltan – nagyon mélyen maradnak meg az emberben. A negatívak is. (Most illusztrálom éppen.)

Ma sem szeretem a Hungáriát. Pont az hiányzott, hiányzik belőle, ami nekem a rock and rollban a legfontosabb: a fékezhetetlenség, a vadság – a szabadság.

Ám ettől még Fenyő Miklós popkulturális jelentőségét nemcsak hogy elismerem, de úgy gondolom, hogy az alábbiakban képes leszek tágabb és talán még dicsőségesebb kontextusba helyezni.

Indul a hathengeres limbóhintó

De induljunk a rosszabbik végéről.

1980-ban jelenik meg a Rock and Roll Party, és letarolja az országot. Nem rögtön és nem magában, mert 81-ben jön rá a már akkor is retrószámba menő, újraélesztett táncdalfesztiválon a Limbó Hintó – még hisztérikusabb, még nagyobb tömeget elérő siker. Még abban az évben megjelenik a második nagylemez, a Hotel Menthol, 82-ben az Aréna, 83-ban pedig egy búcsúlemezzel (Finálé) föl is oszlik a zenekar. Sűrű évek.

A Hungária-jelenség zenei részével nem nagyon foglalkozunk, hiszen Fenyő Miklós elsősorban szövegíróként vált a magyar popkultúra korszakokat és műfajokat összekötő, átívelő, miegyebelő központi alakjává.

Zeneileg sok izgalom egyébként sincs benne. Operettesített, revüsített, vendéglátósított, vérprofin megírt és lejátszott retrockandroll. Az első lemezen még hangról hangra nyúlva, a későbbieken már nagyobb fantáziával variálva a klasszikus paneleket.

1980-ban, amikor Fenyőék előálltak vele, illetve 81-83 között, amikor taroltak, volt azért ennek egy sajátos popkultúrpolitikai izéja. Stichtje. Háttere.

Forrás