Új fajt fedeztek fel a kutatók Új-Dél-Walesben, a Mutawintji Nemzeti Parkban: az itt élő gyíkokat az őslakosok már ismerték, és kungakának, rejtőzködőnek nevezték, de a tudomány szemében ez nem számított külön fajnak – azt hitték, hogy csak White fehér szkinkjének (Liopholis whitii) egy elszigetelt populációjáról van szó.

Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy White szkinkje sem egy szkink, hanem rögtön kettő, sőt három: míg a Liopholis whitii és a Liopholis compressicauda Délkelet-Ausztrália nagy részén elterjedtnek számít, a harmadik újonnan azonosított faj, a Liopholis mutawintji csak a nemzeti parkban található meg, és a kutatók szerint alig húsz példány él belőle. Ezzel a kungaka lehet Ausztrália legritkább hüllőfaja.

A kungakákat a biológusok, a nemzeti park munkatársai és a helyi Wimpatja törzs tagjai 2000 óta figyelemmel kísérik, de a szkinkek alaposabb morfológiai és genetikai vizsgálata alapján csak most derült ki, hogy külön fajról van szó, amelynek a legközelebbi rokonai 500 kilométerre élnek tőle. Bár sosem nyüzsgött kungakáktól a nemzeti park, a kutatók szerint a faj egyre nagyobb bajban van: az élőhelyei pusztulnak, méghozzá leginkább a területen garázdálkodó elvadult kecskék miatt, amelyek egy másik állatra, a wangarrura (Petrogale xanthopus) is halálos veszélyt jelentenek.

Kecskék, rókák, macskák

Míg a wangarrura védelme annak ellenére, hogy az állatot még mindig sebezhető természetvédelmi státuszba sorolják, viszonylag sikeres volt az elmúlt években, a kungakának nem túl jók a kilátásai. A kutatók szerint a faj még akkor alakulhatott ki, amikor Ausztráliában még jóval nedvesebb éghajlat uralkodott, ezért az élőhelyei most már a Mutawintji néhány sziklahasadékában maradtak csak meg – erre jelentenek veszélyt a kecskék, amelyek lelegelik a növényzetet és letiporják a hasadékokat. A fajt leíró tanulmányban a kutatók a kecskék mellett a macskák és és a szintén behurcolt rókák okozta veszélyre is felhívják a figyelmet, mindent összevetve pedig azt javasolják, hogy a szkinket minősítsék súlyosan veszélyezetett fajnak – annál is inkább, mert a kungakákra a ragadozók mellett a hőség és a szárazság is halálos veszélyt jelent.

A gyíkok megóvása nemcsak természetvédelmi, hanem kulturális szempontból is fontos lenne: Warlpa Thompson wiimpatja őslakos szerint a területen egykor a kungakák népe élt, ugyanúgy, ahogy valamivel arrébb az emberek az erszényesnyúllal, mások pedig a dingóval álltak rokonságban. Ezek az emberek mostanra már eltűntek, de a kungaka egyelőre túlélte őket. Ha valóban csak húsz példány maradt belőle, a faj már így is a kihalás szélére sodródott, de Thompson szerint az őslakosok, a vadőrök és a biológusok közös erőfeszítésével talán még meg lehet menteni a rejtőzködő állatot – amihez első lépésként a faj leírása is elengedhetetlen volt.

Forrás