Letartóztatás a nepáli munkaerő-kölcsönzéses ügyben, aminek a főszereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett a nyomozó főügyészség letartóztatás elrendelésére irányuló indítványával a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos ügyben, aminek a főszereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal, a távozó miniszterelnök öccsével.

A megalapozott gyanú lényege szerint a most letartóztatott gyanúsítottak a befolyásos hivatalos személyekkel fennálló bizalmi kapcsolataikra hivatkozva ígérték munkavállalási célú tartózkodási engedélyek gördülékenyen intézését, majd egy vállalkozótól az ebből a célból előlegként átvett 17 ezer eurót gyanúsított társukkal egymás között elosztották.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben összehangolt nyomozati cselekményeket hajtott végre, kutatásokat, lefoglalásokat végzett, négy személyt befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki, és két gyanúsított őrizetét rendelte el.

Az ügyészség szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak esetében fennállt a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért indítványozták letartóztatásuk elrendelését. A bíróság az ügyészség indítványával egyetértett, és mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.


Forrás

Érdekességek

Barr keeps his cash lead in Kentucky Senate GOP primary

Navracsics Tibor szerint Magyar Péter NER-esebb nála

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.99Ft
25 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Apr 2026 06:20 UTC
Latest change: 25 Apr 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.5Ft
25 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Apr 2026 06:20 UTC
Latest change: 25 Apr 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »